Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
lesztett” változata, alapvető hamisságára. Ami nincs, azt nem lehet elosztani! A nincs megszerzéséért nem érdemes „osztályharcolni”. Ki kell várni - hogy visszatérjünk Marxhoz -, míg a legfejlettebb kapitalista állam átmegy a szocializmusba. Mit mondjak? Idő, az aztán van! A trianoni békediktátum ratifikációja idején írta egy francia lap: Magyarország olyan, mint egy emberi test, amelynek levágták mindkét kezét és mindkét lábát. Aztán rászóltak, hogy kelj fel és járj! S láss csodát, Kata! Magyarország felkelt és járni kezdett. Ez az igazi csoda, csak az volt a megbocsáthatatlan vétke, hogy a tollbokrétája nem a vörös színárnyalataiban pompázott. Pedig Marx Károly már évtizedekkel azelőtt kimondta a megfellebbezhetetlen marxista ősigazságot: „Minden eddigi harcok története osztályharcok története!” A gaz szociáldemokrata munkásáruló: Peyer Károly pedig, szembefordulva a nagy megmondó tanaival, rájött arra, hogy először meg kell termelni azokat a javakat, amelyek igazságosabb elosztásáért viszont később meg is kell harcolni. A nincsen nem lehet marakodni. Marx Károly nagy tanítványa, a kecske- szakállú, lénai ember Vlagyimir Iljics Lenin viszont „továbbfejlesztve” a bozontos szakállú atyák hagyatékát, már azt is hozzátette, hogy a kommunistának első lépésként meg kell a hatalmat szerezni, aztán meg kell tartani. Minden áron! Peyer pedig egy lekonyult őszirózsa, s egy horizont alá süllyedt vérgőzös kommunista álomvilág után az elérhetetlen hatalom meg- kaparintása helyett, elkerülve a Szovjetunióban később olyannyira „bevált” népirtással egybekötött éhséglázadásokat, a túlélésre szavazott. S ennek alapja a fegyveres, forradalmi osztályharc helyett a rendezett körülmények között végzett munka volt. Munka az adott helyzetben, az adott körülmények között. Nagyanyám, aligha ülte végig Peyer fejtágítóit. Neki elég volt a kocsma, meg a pénztárgép. Nagy tanulság az ilyesmivel történő foglalatoskodás. Amikor 1949 elején kiderült, hogy a kommunisták ott állnak, lábukat a leheletnyi résbe csúsztatva a kocsma bejáratánál, nagyapám sikeresen megszabadult a sváb birodalom utolsó darabjától is. „1949-ben az üzletet eladták, hogy az adótartozásukat ki tudják fizetni” - írta szemérmes nyitottsággal 1950 októberében megszült önéletrajzában apám. 35 Mária a szamáron (1954-55)
