Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8.szám - Patak Márta novellái
hiszen amikor társa rúgásra lendülő lába láttán a cédulát tartó fiatalember rájött, hogy itt most hamarosan elszabadul a pokol, kiáltott a saját nyelvükön, hogy ne, várj, már késő volt. Az elején még igyekezett úgy helyezkedni, hogy védje a fejét, aztán már semmi nem számított, eltompultak az érzései, és a fájdalom zsongító zeneszóként járta át a testét. Arra gondolt, végső soron ez se rosszabb egy álomnál. Ugyanazok a rendőrök jöttek vissza, akik a gázoló táncost elvitték. Mire a furgon begördült a térre, már csak a szétvert autót meg a két fiatalember vérbefagyott holttestét találták. Mintha az autók is elkerülték volna a teret, néma csönd ült mindenütt, az ablaktáblák is becsukódtak észrevétlenül, mint a régi filmekben, mikor bárkit kérdeztek, senki se látott semmit. A rendőrök először letakarták a két fiatalember holttestét. Szóltak a hullaszállítóknak, aztán közelebbről szemügyre vették a kocsit. Az egyik fiatal rendőr csendben megjegyezte a társának, hogy ennek a negyednek a gázoló táncos az istene. Azért csinálták. Bosszúból. Nem elég, hogy kábítószer miatt egyszer már elítélték a bálványukat, aki messze földön a leghíresebb roma táncos, most meg bilincsben vitték el cserbenhagyásos gázolásért. Őérte álltak most bosszút. Mikor a kiérkező hullaszállítók a két fiatalember kiléte felől érdeklődtek, a rendőrosztag vezetője, aki átvizsgálta a két fiatalember zsebét, csak annyit felelt, hogy egy nemzetközi segélyszervezet aktivistái. A hullaszállító embere lemondóan széttárta a karját, aztán összehúzta a cipzárt a fekete nylonzsákon. Először a kék szemű, aztán a másik fiatalemberen. Miközben beemelték őket az autóba, a fiatal rendőr megint a társához fordult, kérdezett volna valamit, mire az, talán hogy kérdésének elejét vegye, csak ennyit mondott: „Hát, nem irigylem a főnököt.” A pék munkába indul Pap József pék a héven zötyög, munkába tart éppen, a városszéli lakótelepen ottfelejtett kis pékségben kell este hat órakor kezdenie. Tíz éve dolgozik a cégnél, ha megkérdeznék, szeret-e itt dolgozni, megvonná a vállát, mert még nem gondolkodott ezen. Ötvenéves, gyereke nincs, felesége, Piroska, a Polgármesteri Hivatalban takarít, de mellette még házakhoz is eljár, vállal takarítást, vasalást, gyermekfelügyeletet, mikor mit. Folyton rágja Pap József fülét, hogy szeretne ezt vagy azt, elmenne ide meg oda, de Pap József már belefáradt a sok szövegelésbe, nem akar változást, örül, hogy él, neki egy biztos pont van az életében, hogy délután négy óra harminckor kilép a kiskapun, a kocsmában gyorsan bedob egy felest meg egy pohár sört, fölszáll az öt tízes hévre, az állomáson a pecsenyés bódéban is bedob hamar egy felest meg egy sört, mielőtt felszáll az öt negyvenes lakótelepi járatra, öt ötvenkor leszáll a kocsmánál, bedobja a felest meg a sört, ötvenkilenckor átsétál a pékségbe, fél perc alatt átöltözik, és beáll dolgozni. Nem töri a fejét mindenféle fölösleges dolgon, utazáson, vacsorán, örül, ha ki se kell tennie a lábát otthonról a hét egyeden szabadnapján. Piroska is csak 120
