Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 3. szám - Kós Károly-Zalán Tibor: Az ország, az építő
18 IRÉNÉ: Elmehetek, Uram? S vihetem gyermekeimet is? ISTVÁN: Ne kérdezz, hanem menj! Szedd össze útra való holmidat, utad sietős lesz és hosszú. (Iréné el.) SAROLT: Mit akarsz az ángyomékkal? ISTVÁN: Nyitra várába küldöm őket. SAROLT: S mi lesz ott sorsukkal? Mit parancsol a te... törvényed? ISTVÁN: Azt, hogy amíg a vajdát kezembe nem adja az úr, addig fiai rabok maradjanak. Ha pedig a kiűzött vajda a király engedelme nélkül az országba visszajönne, akkor fiai örökre megvakulnak és megsiketülnek. SAROLT: Ezt meg tudnád tenni? ISTVÁN: A vajda szereti gyermekeit, tudom. És tudja, mit parancsol a törvény a királynak, hogy cselekedje. SAROLT: Megyek ángyommal és a gyermekekkel Nyitra várába, király rabjának. ISTVÁN: Te, anyám, szabad vagy s tehetsz, amit akarsz. SAROLT: István király, rossz ember vagy, s irgalmatlan a te törvényed. De jól vigyázz, s el ne hibázd egyszer is, hogy irgalmas lehessen veled az Isten. (El.) ISTVÁN: Karddal és korbáccsal, karóval és akasztófával, vérrel és halállal kell építsem az országot, és nem szabad kegyelmeznem, és nem szabad szememet behunynom és fülemet betapasztanom. A törvényt, anyám, az Úristen parancsolta reám, hogy cselekedjem, hogy erősre épüljön ez ország. RADLA: Ln is mennék, Uram. ISTVÁN: Te, Radla.. RADLA: Elég erős már a te lelked, Uram, s jobb a szolgája vagy ennek az országnak, mint mi valamennyien. Neked én már nem segíthetek. A nagyasszonynak még igen. Talán a vajdánénak is. ISTVÁN: Eredj... menj, míg meg nem gondolom magam! Menjetek ki! Kifelé mindenki! (A kereszthez fordul.) Uram! Napok óta azt álmodom, hogy azok az iszonyatos, titokzatos, hósipkás öreg hegyek bólogatnak és imbolyognak és mozdulnak és jönnek, jönnek mind közelebb, és nőnek, és ijesztően magasodnak, és nem lesznek kegyesek, irgalom nélkül reám fognak omlani azok az iszonyúan nagy, szörnyű és irgalmatlan erdőelvi havasok... Uram, te küldöd rám ezeket a hagymázos álmodásokat? (Csanád, Zoé be.) CSANÁD: Megjöttem, Uram, s hoztam Ajtony fejét. S megvettem neked a marosi várat. ISTVÁN: Meghalt hát. S asszonya a tiéd. CSANÁD: Az enyém. ISTVÁN: S így akarta-e ő is?
