Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - Alexa Károly: Környezettanulmány (gyanánt) az Apokrifról
A vers ihletettsége mögött ott a világháború, azaz az Apokrif irodalmi és szellemi térideje: 1944-1959. A századközép magyar irodalmi (színházi és filmes) egzisztencializmusának (lehetséges) kezdete és háríthatatlan kibontakozása. Az A. mintegy bekeretez másfél évtizedet - benne a csönd. Mintha... 1956: Csillag. Szerzői: Simon, Vas, Jobbágy, Csepeli Szabó, Pákozdi, Csoóri, Fodor A., Váci, Kónya, Kuczka, Aczél, Eörsi, Csorba stb. De (apróságokkal) Weöres is, Berda, Erdélyi J. A vers: természeti-leíró; történetmondó; hangulatfestő; emlékidéző; népi(es)ség; impresszionista; szerelmi tárgyú; ars poeticus; ironikus; munkás- és parasztszociológikum; műfaji rájátszások; anek- dotikusság; axiomatikus ideológikum stb. 1956: Irodalmi Újság. Júniusig a legszélsőségesebb sztálinizmus. Illés B., Erdős L., Gergely S., Nemes L. Szovjet-kínai tanpéldák, vezércikk Vorosilov születésnapjára. A fordulat: Solohov „dogmatikus” felszólalásának közlése a XX. kongresszuson és erre a „válasz” a Literaturnájá Gazétából. Ekkortól: „nyitás” — októberig. Közéleti és irodalompolitikai kritikák. Az Apokriffal egyidejű lapszámban egymás mellett egy Aczél Tamás-„költemény” és egy Faludy-börtönvers, 1950-es dátummal. Ekkor: Dérytől a Szerelem. (Tágabb kontextus: Kozocsa bibliográfiája 1955-56-ról. Bizonyos enyhülés - Berda, Nadányi, Kassák, Erdélyi József, Telekes Béla válogatott versei, Weöres Bóbitája, de a sztálinisták rezsimhű pozíciói rendületlenek-Madarász Emil, Somlyó, Lányi Sarolta, Eörsi, Földeák, Gellért Oszkár, Devecseri, Lődi F. Generációváltás: Szécsi, NagyL., Váci, Csoóri, Garai, Fodor A. stb. A „teljes” magyar költői-poétikai hagyomány képviselete - Petőfi és József A., Arany és Illyés.) Az egyetlen vers, ami különösségében, teljes különvalóságában, elszigeteltségében, folytathatatlanságában és váratlanságában az A. mellé állítható és állítandó -Juhász: A tékozló ország (1954). Az A-fal teljesen ellentétes és „így” szélsőségesen szuverén poétika, hagyománytudat, ideológiai elkötelezettség („patrióta egzisztencializmus”?). Király István (hírhedett és okos) modernizmus-tanulmánya (Kortárs, 1958. 12.) mintha összevonná „kettejüket”: „A modernizmus az ellenforradalmat megelőző válságos években nőtt elintézettnek gondolt kérdésből élő problémává újra... (Juhász eposzáról) ... az ő hangváltása csak gátszakító volt. Költészetünkbe beáramlott az eltemetettnek vélt izmusok indázó, vibráló, a lélek lapuló, sötét árnyait felverő képanyaga. Ismét jelentkezett a formát szétbontó lármás idegesség. A költők egy részén úrrá lett az értelmen túli világ jeleit meredten figyelő tehetetlen, görcsös révület.” (Király beszédmódja, „képi világa”, ekkor - még? - szinte azonos az ötvenes évekbeli Kesziével és Horváth Mártonéval.) P. pontosan érzékelte kettejük „együttállását” - a teljes másság ellenére. Egy előadásában, melyet a Vatikáni Rádióban tartott (1967) megfogalmazódik ez a „közös nevező”, a Juhász-versről úgy beszél mint tudósításról a létezésnek valami „premateriális” állapoKötetben: 1959, Harmadnapon. 57
