Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - Alexa Károly: Környezettanulmány (gyanánt) az Apokrifról

mindhalálig az Újhold szellemi birtokosainak tartották - nem is titkolták neheztelésüket, hogy P. időközben „levált” róluk.)

I./5. A kritikai recepció a kezdetektől a „P-kérdés” megszűnéséig

A kritikai visszhang legfeltűnőbb vonása, hogy még a P-verssel rokonszen- vezők, azt az irodalmi köztudatban integrálni próbálók, azt érteni és elemezni igyekvők sem találták meg a helyénvaló, autentikus „szavakat”. (Még a P- kötetekről rendszeresen beszámoló Rónayról is elmondható ez, aki pedig 1946-os kritikájában először írja le a nevezetes minősítést: „Lapjairól az a forróság árad, mely az igazi ’egzisztenciális’ költészet sajátja, azé a költészeté, mely nem az élet kísérőzenéje, hanem maga az élet, ama dráma, melyben létünk döntő kérdései lobbannak elénk: sorsunk, célunk, kárhozatunk és üdvösségünk.”.) Az értetlenség különösen érvényes a „marxistákra”, legyenek hatalmon belül vagy azon valamelyest kívül.

Pedig már az első recenziók egyike bravúros érzékenységgel és pontossággal jellemzi ezt a lírát: Nemes Nagy Ágnes, Újhold, 1946.2. („Ez a lényegre törő színtelenség teszi aztán, hogy a versek első pillanatban ’intellektuálisaknak’ tűnnek - pedig szó sincs erről. Nem az intellektuális fegyelem s különösen nem értelmi eredetű mondanivaló tömöríti verseit, hanem valami költői ethosz, mely alkat szerint kiegészítője emberi szenvedélyének. Mert Pilinszky verseinek szinte egyetlen tárgya a szenvedély. Vagy pontosabban: minden tárgy felé való fordulásának belső formája, értelme, igazolása. A tárgyak szűk- markúan mért jelek csupán, arra valók, hogy vázlatos formáikon megtörjék vagy tükröződjék a szenvedély fénye.. .Pilinszky nem keres semmiféle irányt, inkább az irány szelleme választja önkéntes lakóhelyül immanens költői világát.”) Ez a hang elfelejtődik (amíg a „P-értés” nem tágul szélesebb filozó- fiai-műértő körökbe), a másik hang viszont a hetvenes évekig folyamatos, bár halkuló erővel. Aczél Tamás: A burzsoá ideológia egyes jelenségei fiatal magyar líránkban (Társadalmi Szemle, 1949. 3-4.): „Pilinszky Jánosnál már az egész világ tagadására vezet a magányosság álláspontja és ez a tagadás természetesen magábanfoglalja nemcsak a felületén jelentkező élet, hanem a konkrét politikai, tehát a demokrácia világának tagadását is... Akár akarja, akár nem, ezzel a magatartással a demokrácia ellenzői sorába kerül, önkéntelenül is az imperialista burzsoázia ideológiájának magyarországi terjesztőjévé válik.”

A „marxisták” - Király és Tóth D., Pándi és Fehér Ferenc és Diószegi A., nem túl nagy távolságra tőlük Radnóti (az ő könyvét bírálva írja meg az egyik legjobb P-értelmezést Szegedy-Maszák M., ItK 1982. 4.) - elutasító érvrendszerének kulcsszavai: modernizmus, pesszimizmus, formalizmus, dekadencia, a társadalmi-történelmi dimenziók hiánya stb. Pándi 1972-ben újra kiadta 1959-es P-kritikáját, amely azzal a könyvbírálatban talán némileg szokatlan pedagógusi óvással zárul, hogy a költő ne azonosítsa a szocializmust az elkövetett hibákkal, a túlhatalommal bíró kritikus azt is feltételezi, hogy a költő „külső” inspirációk alapján versel... „Ne higgyen az ilyen tanácsadóknak Pilinszkyjános! Ismerkedjék a valósággal, a tényekkel! Nézzen szét az országban: látja-e a tegnapi vagy tegnapelőtti hibákat? S ha úgy találja, hogy nem., ha

59