Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 6-7. szám - Fritz Nándor: Máriafalva - Mariasdorf falukrónikájából (1918-1921)

magyarnak, a békefeltételeket mégis csak alá kell írnunk, mert ha ezt nem tesszük, úgy gazdasági ügyeink a külfölddel, kereskedelmi forgalmunk és különösen pénz­valutánk sohase juthat érvényre. Sokat gyűléseztek, az aláírás ellen voltak nagy városokban tüntetések, de hát a conclusió mégis csak az lett, hogy a béke­feltételeket, ha még annyira fáj is, ha mindjárt úgy tűnik is fel, hogy halálos ítéletünket írjuk alá, alá kell írni az arra kitűzött napon, mikor lesz ez a nap, azt még nem tudjuk biztosan. Május végéről vagy június elejéről beszélnek. Még meg­jegyzem kedves utód, hogy a mezei munkával, ápril elején a zab- és árpavetéssel a gazdák végeztek. Három héttel előbb, mint máskor. Június hó Június 4-én írták alá a békefeltételeket. Kénytelen volt a nemzet ezt megtenni, mert ha ezt nem tesszük, még rosszabb helyzetbe jutott volna. Szép hazánk fel van darabolva, és hogy Nyugat-Magyarországgal mi lesz, azt igazán még máig se tudjuk. Most még nagyobb csapás érte hazánkat. Június 20-a óta bojkottéivá van a Stayer és az Osztrák határ vagyis se személy, se teherszállítás nem közlekedik Magyarország és Ausztria között, nem szabad se bejönni, se kimenni! A vasutak nem közlekednek a határon keresztül, zárva van minden, katonaság áll a határon, ez mind szociáldemokrata vagyis zsidó speculátió, mi magyarok csak megvolnánk, mert hát mégis egyet-mást nélkülözhetünk, de Ausztriát, de különösen Bécset az éhínség fenyegeti, mert hát mitőlünk kaptak mindent, és most minden zárva van. Meddig tart ez is, azt se lehet tudni. Június közepe óta nagy viharaink voltak, mennydörgés, villámcsapás napirenden. A rétek le voltak kaszálva, de folytonos hetekig tartó esőzés miatt nem lehetett hazaszállítani vagy7 pedig csak félszárazon. De hála Isten jégeső nem volt. És a hó vége felé szép idő lett. Július hó Még emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy nálunk oly korán lett volna az aratás, mint az idén. Már július elején megkezdtük, pedig máskor július vége felé történt ez csak, és mivel aratáskor rendkívül meleg idő volt, a learatott gabona hamar megszáradt, meg lehetett kötözni és hazaszállítani, és a hó vége felé már­már majdnem minden gabona ki is van csépelve. Erre még a legöregebb emberek se emlékeznek, hogy ilyen korán lett volna minden. A gabona nem a legjobban fizet, mert májusban nagy volt a szárazság és a júniusi eső már későn jött. Még mindig folyik a bojkott, el van zárva a határ, nem közlekedhctik senki és semmi. Pedig hát én is kapnék amerikai híveinktől pénzt gyertyákra, írtam két személynek, és mellékeltem egy7 gyűj­tőívet is, és valószínűleg sokat gyűjtöttek, de nem kaphatni kézhez a pénzt a bojkott miatt. Valahol fekszik a pénz, és nem küldhetik tovább, hogy mennyit kapunk és mikor, majd ezen anna­les könyvben bevezetem. A Huszár-kormány is lemondott, és egy új kormány alakult meg nagy nehezen Teleky Pál miniszterelnök hozta őket össze, és már letették az esküt Horthy Miklós kormányzó kezébe. Igen nagy a zsidókérdés, a 114

Next

/
Oldalképek
Tartalom