Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Mezey Katalin: Sárvás, harmincszor is Sárvár
3 MEZEY KATALIN Sárvár, harmincszor is Sárvár IRODALMI PÁLYÁZAT KÖZÉPISKOLÁS ALKOTÓKNAK A hatvanas évek végén, Medvegy Antal, a sárvári Tinódi Gimnázium akkori igazgatója - maga is versszerető, „titokban” verset író ember - hirdette meg először saját diákjai számára a középiskolás irodalmi pályázatot. A kezdeményezés egyetlen évtized alatt elérte, majd át is lépte a megye határait: a hetvenes évek elején már országossá terebélyesedett, majd az Országos Diáknapok rendezvényeinek egyike lett. Akkoriban „hivatalból” a KISZ szervezte és rendezte ezeket a programokat, így a Magyar írószövetséggel karöltve 1989-ig kétévente a középiskolás irodalmi pályázatot és a legjobb pályázók három-négy napos sárvári táborát is. Neves zsűritagok (Domokos Mátyástól, Alföldi Jenőtől Tarján Tamáson át Nagy Gáspárig, Kulcsár Szabó Ernőig, Horváth Péterig vagy a máig törzsgárdatagnak számító Papp Márióig stb.) és nevezetes pályázók fémjelzik ezt a csaknem két évtizednyi időszakot. 1988-89-ben vezetői és alkalmazottai különféle alapítványokká és káeftékké varázsolták át a fent említett ifjúsági szövetséget, és varázslás közben - ez már így szokott lenni - sok minden eltűnt, többek között a feladatokhoz rendelt, ilyen célokra elkülönített összegek is. Elő sem bukkantak soha többé. A keletkezett vákuumba lépett be rendezőként 1989-től az írók Szakszervezete, Sárvár Város Önkormányzata és az ötletgazda sárvári Tinódi Gimnázium. Es ha lúd, legyen kövér: úgy döntöttek, döntöttünk - hiszen az írók Szakszervezete részéről magam is a szervezők közé tartoztam és tartozom azóta is -, hogy ezentúl évente kiírjuk az országos, sőt hamarosan Kárpát- medenceivé szélesedő pályázatot vers-, próza és tanulmány kategóriákban, és megtartjuk a hozzákapcsolódó, műhelymunkával, díjkiosztó ünnepséggel együtt járó, több napos műhelymunkát, táborozást is Sárvárt. Alihoz képest, hogy minderre egyetlen fillérünk sem volt, mert a KISZ-ből lett különféle ifjúsági gazdasági és nonprofit egységek soha többé egyetlen pályázatukon - amíg még voltak ilyenek - egyetlen petákot sem adtak korábbi rendezvényükre, elég bátrak voltunk. Mint a viccben az a bizonyos ló, amely nekimegy a falnak. Nem vak, hanem bátor. Azóta eltelt 18 esztendő. A ’90-es évek elején 1.000-1.200-ra nőtt a pályázatot beküldő középiskolások száma, ami egy olyan kicsiny, egyetlen főállású alkalmazottal sem rendelkező csapatnak, mint az írók Szakszervezete - amely a meghirdetést, a szervezőmunkát: előzsűrizést, zsűrizést vállalta magára —, nem kis gondot jelentett. De boldogító gondot, mert jó volt tapasztalni minden esztendőben heteken át a fiatalság degesz postástáskákban megnyilvánuló érdeklődését. A pályázók létszáma aztán a kilencvenes évek közepére mintegy 500-600 főben rögzült, ehhez képest örömteli meglepetés, hogy 2007-ben ismét átlépte a 700-at. Tehát - lengyel mintára elmondhatjuk talán - nincs még veszve (egészen) az irodalom ügye! A sárvári szép napok, a „táborozás”, a háromnapos műhelymunka keltette 1
