Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Kemenes Géfin László: Fehérlófia 9: Krisztina könyve
mondott, már nem emlékszem, de csak nyomta tovább, hogy az én imádott Ernőm, az én szeretett Ernőm... Krisztina szoborszerű arccal hallgatta a történetet. Mickó gyors pillantást vetett rá, s látva, hogy továbbra is hallgatásba, valamint komor füstfelhőbe burkolózik, tétova hangon annyit mondott:- Azért egy férfit is lehet szeretni.- Igazán? - kérdezte Zsuzsa. - Egy cinikus spiné mondta valami filmben vagy darabban, hogy a férfiak disznók, de este tíz után abszolúte nélkülözhetetlenek. Tisztelet a kivételnek, mondanám én. Mindegy, igazad van, lehetni lehet, csak nem nagyon érdemes. Illetve Schöntágnénak érdemes volt, mert a férje iránti szerelme tartotta életben, bármennyire irracionálisnak tűnt is az a szerelem az adott körülmények között, amikor is a rémes állapota miatt akármikor szelektálhatták volna. Az én esetemben viszont kifejezetten hátrányos volt egy olyan férfit szeretni, aki énhelyettem a matematikába volt szerelmes, s aki ráadásul eltitkolta előlem, hogy kicsi kora óta baja volt a szívével, így aztán a második infarktus úgy elvitte, mint a sicc, negyvenhárom éves korában. Az egész Schöntágné-ügyet csak azért idéztem, mert a világ semmi, az élet is alma a fa alatt, csak két ember egymás iránt érzett meghatározhatatlan vonzalma az egyedüli poén, ami miatt érdemes. Ami miatt az emberállat mindent kibír és mindenre hajlandó. Mint a szegénylegény a népdalban. Mint Schöntágné Mauthausenben. És ha ujjal mutogatnak rátok, mutogassatok vissza, és szarjátok le őket. Az én esetem nem példaszerű, én mint általában kilógok a sorból.- Ez nincs egészen így - mondta Mickó, s megvárta, míg Zsuzsa újabb cigarettára gyújt körömig elszívott csikkjéről. - Mi például a kistestünket, ez Krisztina szava, én magamnak is meg előtted is szívesebben használnék egy másik szót, na szóval a pénket sohasem nyírjuk vagy borotváljuk, egyrészt mert Krisztinának igazából nem is kell, mivel csak úgy van neki az a ritkásszőke pihés bolyha, amely a rózsás szeméremajkakat mindig meghagyja láthatónak- Es csókolhatónak - szólalt meg aránylag hosszú idő után először Krisztina, és szemét rebbenés nélkül szegezte Mickóra, miközben szája sarkában azért feltűnt valami olyasmi, amit egy csipetnyi jóakarattal akár mosolynak is lehetett volna nevezni. - A „kistest” szó pedig anyámtól származik Mickó nem viszonozta a mosolyt, inkább váratlanul és szokatlanul homlokától a nyakáig elpirult. - Igen, persze - mondta tétován, és ő is rágyújtott...-Jó, koszi, értem, fel van fogva - mondta Zsuzsa. — Nyilvánvaló, hogy én szóba sem jöhetek, mivel azon túl, hogy nem vagyok buzi, még öreg is vagyok, meg ronda, meg barna, meg szőrös- Meg ráadásul zsidó, s mit tudhatjuk mi gojok, hogy nem vagy-e te is körülmetélve - mondta Mickó, hogy az előbbi kínos pillanatot szétfoszlassa s még mielőtt Krisztina közbevághatott volna. Hármuk között mind szexuális, mind vallási téren szinte teljes volt a szólásszabadság, sőt szabadszájúság, jóllehet Mickó már jókor megérezte, hogy az ő lagymatag katolikussága és Zsuzsa rejtélyes zsidósága veszélytelenebb vicctéma, mint Krisztina luteránus vagy - Krisztina változó meghatározásával élve - „posztluteránus”, vagy „egzisztenci- alista-luteránus” akármije. Néhány másodperc döbbent csend után Zsuzsa fergeteges nevetésben tört ki, míg Krisztina ideges pillantást vetett Mickóra, 17
