Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - Amedeo di Francesco: A történet tragédiája és egy tragédia története
2. így hát a történet folytatódik. Madáchnál a második szín még mindig a Paradicsomban zajlik, Szőcs írásában viszont III. László, Magyarország gyermek-királyának (1204—05) udvarában vagyunk. Az erdélyi szerző ekkor a jól ismert Bánk bán-történet kapcsán groteszk hangnembe ereszkedik alá, a történet (posztmodern?) újramondását pedig élénk érdeklődéssel olvasom, hiszen volt lehetőségem arról megbizonyosodni, hogy a magyar történelem ezen epizódja már korábban és más helyen is érdekes intertextuális kísérleteket eredményezett. Tragédia tehát a tragédiában. S mindenek felett a jó és a gonosz váltakozása, illetve a gonoszságra való hajlam, melynek mindig szembesülnie kell a jó óhajtásával. III. László jövendölésének próféciáját a magyar irodalomban nem, a magyar nemzeti köztudatban viszont mégis megtaláljuk: „Tudom, Máriának hívják... de ha két év múlva születne még egy... nevezzétek az én kishúgomat Erzsébetnek... szent életet fog élni, hogy nemzete... hogy szülei vétkei bocsáttassanak meg a mennyekben...”. 3. Amint tudjuk, Az ember tragédiájának harmadik színében Adám már nincs a Paradicsomban. Évával együtt házukat építik Lucifer jelenlétében: kezdődik az ember földi élete. Szőcs írásában a harmadik jelenet helyszíne a nagyváradi várpalota: az időpont a XIII. század eleje, és itt is egy ismert (ezúttal népköltészeti) történet paródiájával van dolgunk. Ez is egy erőszakos történet, melyet számos híres népballada taglal. 4. Madách negyedik színe Egyiptomban történik: Adám most a fáraó, Lucifer pedig a minisztere. Szőcs művében IV. Béla király (1235-70) udvarában vagyunk 1237-ben, amikor - amint tudjuk - Európát a tatárvész fenyegeti, Magyarországon pedig feltámad a vágy, hogy a „Magna Hungária” mítoszát kutassák, illetve, hogy felkutassák a magyarok keleti rokonait. Szőcs iróniája megfordítja a helyzetet: itt egy barbár küldöttséggel találkozunk, mely véletlenül csöppen Magyarországra felfedező útja során, azt kutatva, hogy hová kerültek a magyarok! Nagymagyar: Pogányok vagyunk. Istenről semmit nem tudunk, de bálványokat nem tisztelünk. [...]. Tudjuk a régiek elbeszéléseiből, hogy a kereszténnyé lett magyarok tőlünk indultak el, de hogy hol vannak, nincs róla fogalmunk. [...] az elképzelés az, hogy mi a nyugatra szakadt magyarokkal keressük a szövetséget... csak, ahogy mondtam, nem tudjuk, merre laknak... IV. Béla: Hogyhogy a nyugatra szakadt... Nagymagyar: Úgy, ahogy mondom. Azért indultam el, hogy megkeressem magyar testvéreink országát. IV. Béla: Dehát ez itt Magyarország!! Nagvmagyar: EZ ITT? IV. Béla: Hát persze! Mit gondoltál? Nagymagyar: (hasát fogva) Hahahaha! IV. Béla: Mit röhögsz? Nagymagyar: Na ja... hahaha... hihihi... és ti vagytok __már megbocsáss... ti vol nátok a magyarok?! 47
