Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 6. szám - Tandori Dezső: Városi kortyok

Egy Krúdy-álom

Szép Ernő álomszerű Pest-járása, ahogy „a rendes kávéházból” kilép ő egy éjszaka, aztán elindul az Andrássy úton, narancshéjat rúg le a járdaszélről az Örök Semmibe, az Operánál az angyalok karajön elébe szép lajtorjákon kis balett-táncosnők képében, vigasztalólag, hogy majd a Nagy Könyvbe minden szenvedése bekerül, mert a földi lét, ugye, nagyon szomorú volt... ez az álomszerű séta ma már az én számomra megismételhetetlen, mert megöregedtem. Szép Ernő, bármilyen szomorú kis ember volt is, fiatal volt a szíve mélyén, így akarta volna otthagyni ezt a várost és határát, miután a Weingruber-ki- oszk közelében, a ligeti tó kis hídján jól kisírta magát, és Kosztolányival, Kellérrel mi, bármennyivel „strammabb mód” visszük is (magam csak látszólag!) ezt az életet, azt az életet, mi jóvátehetetlenül öregek vagyunk. Nem vének, nem aggok, csak öregek. Szép Ernő maradt csakugyan az örök kamaszfiú, nem mi. Kormost látom ilyennek, a kávéházas és szerkesztőséges Kormos Istvánt, hajdani jótevőnket - de ezek a nevek úgy tűnnek a feledés mélyein! - srácnak látom, és Berda József az első pillanattól kezdve felnőtt, kicsit szálkás, fakó, szögletes külvárosi férfi volt, hiába járta rogyásig a természetet, gyűjtötte a gombát, a tyütyürüsz-virágot fakumbó mártáshoz, meg ilyesmi. Tersánszky és Weöres maradt kortalan és fiatal, mi meg, Kosztolányival, Krúdyval és Kellér Andorral örök-fáradt hapsik vagyunk, bármily nagyon jól bírjuk is. így álmodom ezt.

A Duna-parton jövünk, én nem tudom, hogyan verődtünk össze, s mely furcsa kis csapat ez, Karinthy Frigyestől elköszöntünk, minden fiatalabbság- tól elbúcsúztunk, egy főnyi kíséretként őrzöm e három drága embert, e V.I.P.- triót, holott hát nekik kellene reám, kezdőre vigyázniok. A hajnali álom kirajzolja ezeket az erővonalakat. Mily fontos adatokat közlök velük! A volt Verpeléti úton, mely a már itt megnevezett társról új nevet kapott azóta, megint van Stuyvesant cigaretta, azaz hogy mindenütt van, de én ott fedeztem fel, kiszúrtam a kirakatban, vásároltam rögtön egy dobozzal. Holott rég abbahagytam a cigarettát, nem is szeretem, és egy rózsaszínű rózsát formázó asztalról messze félresöpröm a csikkeket az új Fehérvári Vásárcsarnok praktikus, hideg épülete mellett. Leheletem, mint Szép Ernőnél, nem a papirosra, hanem az igen kedvelhető csarnok üvegfalára fut, a három nevet oda is írom.

Nyilvánvaló, hogy nem arról kezdek beszélgetni a három Nagy Mesterrel, hogy Kellérről - egyikójukról - a minap már azt is olvastam, hogy ki olvas ma Kellér Andort, és azt is olvastam, hogy ki olvas ma már Móricz Zsigmondot, és nem mondom el, hogy Krúdy Gyulát önismétlőnek, a dolgokat túlíró lelkesülőnek hallottam minősíteni, és hogy Kosztolányival még én is bajlódgattam, holott aztán ő a legtöbb az én szememben, akit-amit irodalmunk felszínre dobott, légi gyöngyöt. Halványkékbe fordul át az asztal, melyet így, hogy a csikkektől megkönnyebbült, vállamra kapok, fegyverem mintegy e kávéházi bútor, így kísérem a három Nagyot, ők számomra érthetetlen nyelven beszélgetnek felfoghatatlan dolgokról.

És azt érzem, jól teszik.

Én vagyok szélhámos, mikor ezt szeretném elmesélni nekik: Nagy Árnyuk mennyit kísért. Mikor csak itt a Duna partján jártam, csak e célszerű járásaim során is. Csarnokba, piacra, papírboltba. Tévészerelőhöz. Cigarettá486