Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Bolond Istók életiratai

A legcudarabb csárdásokat — nyilván kegyelmi ajándéknak vannak szánva - Lasponya tisztelendő úrtól lehet kapni. Tanítás után három-négy osztály hittanosai zsúfolódnak be egy olajos padlójú, bűzös tanterembe. Én »szabadgondolkodó« vagyok (szél ellen mindhalálig), kötelességemnek érzem hát, hogy belecsapjak a klerikális lecsóba. A nagy úttörőigazolvány- és orosz- könyv-égetéses, Kossuth-címer-ragasztgatós majomparádé elülése után én vagyok az osztályban az egyedüli, aki pionír óhajtana lenni, hittanos viszont nem. Az osztály vezérürüje, egy túlkoros, nagy lóbaszó bukott szamár, tízpercben addig pofoz az iskolaudvar egyik sarkában, osztálytársaim gyűrűjében, míg vérhabos ígéretemet nem veszi, hogy bizisten nem leszek kihúzó eztán, és el fogok járni a hittanórákra.

A tisztelendő úr már a legelső órán részeltet legendás nyakleveseinek egyik mintadarabjában. Anyám agyonfélt, túlöltöztet bennünket, vastag bundabugyikat diktál rám, borzasztó, ha tornaórán vagy iskolaorvosi vizsgálaton le kell vetkőzni. A többiek cukorgyereknek csúfolnak. Hogy bevegyenek maguk közé, játszom az udvari bolondot: tintát iszom, rajzszöget nyelek, vadonatúj télikabátomban belehempergek a sárba, parodizálom a tanárokat, dolgozatírások csöndjében öblöseket fingok. Ilyen és hasonló okok motiválhatják Lasponya atyát, midőn átpasszol a sátánnak - vagyis mázsás pofon kíséretében eltilt óráinak további látogatásától.

Mindennaposak az óra közbeni sarokba állítások és a tanítás utáni bezárások is. Előfordul, hogy fenyítésként, mert nem sorakoztunk olyan fürgén és hangtalanul, ahogy elvárta volna, a büdös lábú, részeges Bodák rajztanár háromszáz felsőtagozatost hasaltat le az iskolaudvar mocskába: - Hasalj! Föl! Hasalj! Föl! Pattogj, fiam, mint kecskeszar a deszkán! - A tortúrának az vet véget, hogy az iskola mellett elrobog egy szekér, és a rajta ülő, ficánkos kedvű fuvaroslegény bekurjant az udvarra: - A süly essen beléd! - Bodák, mint akit villám sújtott, nyomban összeesik, s másnap estig nem is tér eszméletre.

Bodák Benedek, akit családi zsargonban csak Mozdrként emlegetünk, mivelhogy így ejti Wolfgang Amadeust, elvetélt nagybányai festő. Áttetsző pondróteste goromba bűzöket, lármát és ostobaságot izzad ki magából, soha nem bírva belebontakozni a vágyott lepkelétbe. A megesett cselédlány fiát papok taníttatták ki. Iszik, mint a gödény, elmondhatatlanul mocskos zugban lakik, azazhogy hál, mert csak részegségeit kialudni jár haza. Olyan büdös és koszlott, hogy Benedek-napkor a tantestület, melyhez anyám is tartozik, közadakozásból öltözteti föl tetőtől talpig. Miután a papoktól, kiknek emlejét és vérét holtáig szívja, több kölcsönt nem kap, kijelenti, hogy »szarik a kelyhek- be«. Azontúl irtóhadjáratot vezet a klérus ellen. Iskolai hittan-beíratáskor kitelepítéssel fenyegeti a szülőket. A »hazafias népfront« lapját, a Magyar Nemzetet szerinte be kéne tiltani, mert »reakciós«, hiszen fejlécén nem szerepel a világ proletárjainak egyesülését posztuláló dermesztő szólam. Neki az »igazi«, az igazság hírnöke és csimborasszója a Népszabadság (amit Frank Marcell csak úgy emleget: AZ UNINTELLIGENS VECÉPAPÍR).

Ötödikbe járok, amikor Büdös Panna ebéd közben az összes felsőtagozatos napközis előtt fölolvassa egy velem egyidős, de másik iskolába járó leánykához írt s tőlem elkobzott szerelmes levelemet, mégpedig választottam füle hallatára. A nevetségességtől megsemmisülök. Rozika is együtt üvölt a farka596