Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Tornai József: Tű a szénakazalban
a Föld, és a földön annyi baktérium, egysejtű és rovar, és növény és állat és madár és hal meg az emberek változatossága. Erre nincs nyelv, szó: ez metafizikai ámulat, káprázás. Mit akartok még imába foglalni ezen kívül? Ezt nem lehet ésszel, vallással, filozófiával, művészettel fölfogni - csodáljátok és haljatok meg: úgyis élni fog ez a létegész, ez a gazdagság: veletek is, nélkületek is! A jelen: az evolúció újabb állomása. A vallások évezredekig arra tanították az embereket, hogy valamiféle Égi Atya gondoskodik róluk, aki a földet csak nekik teremtette. Miután kiderült: mi csak a mindenség egyik tagja vagyunk, érthető, hogy hirtelen védtelennek éreztük magunkat. Árváknak. Ha eredetileg nem ezt a hamis biztonságot hitették volna el velünk (aminek persze az volt a föltétele, hogy minden körülmények között engedelmes gyerekek legyünk), akár büszkék is lehetnénk arra, hogy az egyetemes evolúció egyetlen szellemmel, tudattal fólfegyverzett lényeivé lettünk. Rá kell mutatnom arra is: Mózes csupán erkölcsi-etikai parancsolatokat adott népének. A világ, a természet megismerése nem szerepelt akkor az ember föladatai között. Erre majd csak a görögök tartanak igényt. A helléneknek fontos volt a természet törvényeinek kutatása: csillagászat, matematika, mozgás, anyag, atom. Hamvas szerint mindez érdektelen, külső dolog. O mereven elutasítja a természettudomány modern útjait is. Az alárendeltség híve: bűnbeesés, anyagba zuhanás, a metafizikai felejtés - mondja — a mai ember vétke. Vallásos hiedelmekhez hasonlóan fordítva látja a „nagy történetet”: az ősi ember tökéletes volt, mindent értő és mindentudó, akit az eredendő bűn rontott meg. Ebből az állapotból kell kiszabadulnunk: az alvásból az alapállásba. A metafizikai igazság fölismerésébe. Nem kell semmiféle új tan: a metafizikai hagyomány ott van a szent könyvekben. Buddha eszméit is metafizikának nevezi, holott nála szó sincs ilyesmiről. Mindig elutasított bármiféle istenre, túlvilágra, halhatatlan lélekre vonatkozó kutakodást. Csak az ember jelenlegi” dolgát tartotta fontosnak, transzcendens hiábavalóságok helyett a helyes gondolkodást, helyes cselekvést, helyes beszédet, helyes viselkedést. Az ő nirvánája valójában annak az elismerése, hogy az egyedi lét és lélek nem marad meg, éppúgy, ahogy minden múlandó, csak az igazság nem az. Buddha ezzel egyenrangúságot teremt dolgok és lények között, így rajzolja meg a létegész képét. Lehet, hogy nem is volt tudatában ennek, nem is sejtette (vagy csupán sejtette), milyen nagy jelentősége van annak, hogy mindenféle örökkévaló lényt és dolgot, azaz a szubsztanciát fölszámolta. Persze, halála után vallást csináltak (kevés kivétellel!) a különféle buddhista irányzatokból is, sőt, maga Buddha is istenné lépett elő. Valószínűleg a zenbuddhizmus látja egészen tisztán a létegész és az egyes ember viszonyát, bár a zen is afféle megvilágosodást tart tanítása céljának. Pedig semmiféle megvilágosodás nincs. Ez is öngerjesztés, megtévedés. Az igaz, hogy az ember képes transzcendálni önmagából. Különleges tudatállapotban átlépni a létegész bármelyik formájába csakúgy, mint a mindenségbe. Ez azonban mindig ideiglenes eredmény: ugrás, melyet nem lehet és nem is szabad állandósítani. Az ember agya az evolúció csúcsa, ahogy a szelleme is 540
