Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Beke György: Cserna vizén zúg a malom
Telt arcában zöldes szeme megrebben:- Nagyon régóta. Tizenhét esztendeje.- Elhozta a családját is?- Az asszony otthon maradt. Dolgozik a téeszben.- Nem akart jönni? Nem volt itt soha?- Járt itt. De azt mondta, visszamegy. A földet megszokta, ott marad mellette.- Úgy érzi, hogy ott van nagyobb biztonságban?- Azt hiszem.- Nem beszélgettek erről soha?- Kicsi az idő, nem jut erre is. Két-három hónapban egyszer tudok csak hazamenni. Nagy a költség odáig.- Hány esztendős maga, kedves Futó Béla?- Még három évem van a nyugdíjig.- Vagyis most negyvenhét esztendős?- Igen. De én inkább a nyugdíj szerint számolom az esztendőket. Futó Bála több száz kilométerről „ingázik”. A környékről, két-három órai járóföld körzetéből naponta jönnek és mennek vagy ötvenezren összesen. Pontos számot nem tudott mondani senki. A közeli faluk, Alpestes, Csernakeresztúr, Hozsdát és mások annyira „beleépültek” Vajdahunyad ipari világába, hogy az itt lakókat nem is igen tartják ingázóknak. Marosillye és Szászsebes felől vonattal járnak be, máshonnan inkább autóbusszal. A vajdahunyadi buszállomás háromszor akkora forgalmat bonyolít le, mint a vasút. Az ingázók, a tegnapi falusiak, fél lélekkel még a régi világukban élők nagy többségével, mondtam, főként a nagyolvasztóknál találkozhatok. S noha ezek a legnehezebb munkahelyek, itt a legkisebb a munkaerő vándorlása, hullámzása. Csupán a nehézkesebb paraszti gondolkodás lenne az oka, amely nem szeret naponta változtatni? Aligha. Nem is hinném különben, hogy ilyen „gondolkodásmód” létezne a valóságban. Brassóban a traktorgyárban például az öntödéből fél esztendő múltán udvart seperni is szívesen elmennek az ingázók. Pedig a sepregetés parasztszemmel, ugye... Vajdahunyadon még inkább nyílnék alkalom másfelé, tízezreket foglalkoztatnak az építkezési vállalatok is, az a munka közelebb is esik a falusi emberek megszokott világához. Svartz Árpád a nagyolvasztók 1-es részlegének technikusa. Csak annyit tud az őseiről, hogy nagyapja valahonnan Ausztriából került ide. Földműves volt előbb. Tőle örökölte családi nevét, a Svartzot. De németül már egy-két szót tud csupán. Keresztneve, az Árpád, örökség az apjától. Őt is így hívták, ő már „kohásznak született”.- Hozzánk csak az jön, aki szeret dolgozni - mondja büszkeséggel. Meg is magyarázza: - Nálunk, a nagyolvasztóknál nehéz a levegő, szinte ég és éget, s állandóan hull a fekete hó. Ezzel kezdjük: nézd meg testvér, mi vár itt rád. Az őszinteség az emberek igazi tisztelete egymás iránt. De nálunk nem csak nehéz körülményeket talál, aki ide jelentkezik. Igyekeztünk kifejleszteni a munka kultuszát. Nálunk érzi a munkás, hogy megbecsülik, s ettől önmagát is többre tartja. Úgy hiszem, hogy ez a legszebb és legértelmesebb kultusz emberek között, emberek számára: a munka kultusza.- Ne haragudjék, ez így szólam is lehet... 438
