Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 4. szám - Káldi János: Régvolt szekerek, hazafelé; Újságárus; Régi óránk hátlapjára; Tündöklő csontok (versek)

Régi óránk hátlapjára

Itthon, ha a szív hazahúz, mindig kegyelettel nézem a régi vekkert, mely rokkant egy idő óta egészen,

s már csak így megy - ver tovább, hogy anyám lefekteti hasra, de így is csak álom-halkan zenélget szegény mihaszna.

Utazódiák voltam. Korán kellett hajnalonta kelnem, s azért vettük rég valahol, hogy engem felénekeljen.

Fel is ébresztett nap mint nap.

Hajnali négykor még sötét és csönd ült a falun, de ő verte a víg csetepatét.

Emlékszem: a hangja oly vad és mély-szigorú volt, ahogy fólszakadt -csapott élesen és a szívembe jajgatott.

Végezte e zord, de jó társ rendszeresen szolgálatát.

Föl is kelt és nem késett el so’se a hajdani diák.

S bizony, fáj most, ha látom őt néha, ritkán, hasrafekve, dobog még, mint egy régi szív ez a drága, kis ereklye.

Dobog még, méri az időt, az arany őszt, a nagy telet, szétporlik szelíd-szép szava, mely csupa-csupa szeretet.

Szállhat tovább az évre év, s ő, ha így, fekve csak, de még eldongja-zengi a maga édes-zamatú énekét.

S nem is késik most se soha: mondják, ha kell, a mutatók, bármelyik kis pillanatban a tökéletes, hű valót.

304