Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Borbándi Gyula: Felfrissülve az idők szelében

olyan irodalmi szemelvények, amelyek a tárgyalt kérdéskörök különféle vetü- leteit világították meg vagy azokban eligazítani törekedtek.

Ez az anyag ma is rendkívül érdekes, hiszen bepillantást enged az írók eszmevilágába, politikai szemléletébe és társadalomjavító elképzeléseibe. Az a körülmény, hogy ez írások legtöbbje ma is időszerű gondolatokat, észrevételeket, elképzeléseket tartalmaz, arra indította a szerzó't, hogy ma élő szellemi emberek véleményét is megkérdezze és közölje a több mint hatvan év előtti problémákról, ezek folytonosságáról, a mai hasonló kérdések kínálkozó megoldási lehetőségeiről és módozatairól, továbbá a nemzetet és a jövőt érintő összefogásról. ,Az a szempont vezérelt - írja hogy felderítsem, miért veszítettük el egymást és van-e mód a megtalálásra.”

A magyarság mai helyzetéről és sorsáról szólva a megkérdezettek csaknem minden időszerű kérdést érintettek. Továbbgondolásra érdemes megfigyeléseket és észrevételeket olvashatunk népről, nemzetről, hazáról, nyelvről, európaiságról, hivatásról, küldetésről, végzetről, történelemről, jövőről. A megkérdezettek és válaszolók között van a többi között: Taxner-Tóth Ernő, Makovecz Imre, László Gyula, Schmidt Mária, Pete György, Zelnik József, Gyurkovics Tibor, Molnár Tamás, Dobai Péter, Kiss Dénes, Döbrentei Kornél, Salamon Konrád, Hernádi Gyula, Dippold Pál, Tóth Bálint, Jankovics Marcell, Polonyi János.

Taxner-Tóth Ernőt - mint írta - a „kihívással szembenéző írók sokszínű előélete, magvas cikkeikben különbözőképpen megfogalmazott gondolatmenete mellett az a közös nyugtalanság lepett meg, amivel helyüket és szerepüket keresték, s ami az olvasóban is nyugtalanságot kelt”. Szerinte, hasonló kezdeményezésre ma is szükség lenne, hiszen „a történelemmel örökölt szellemi válságot csak annak szellemi közegéből kilépve lehet - ha lehet - megoldani. Majd akkor, ha ismét belátjuk, hogy a termelőerők és társadalmi viszonyok, a tőke és a hatalom önmagában semmit sem tud létrehozni. A hatalom rá van utalva az emberek együttműködésére, arra az alkotókészségre, ami a tőkét hasznossá teheti, a termelőerőket és társadalmi viszonyokat működteti.”

László Gyula kétkedésének adott hangot. Összevetve Szabó Dezső hajdani és Zilahy Lajos későbbi kezdeményezését, arra a következtetésre jutott, hogy „mi rajongtunk érte (mármint az előbbiért, B. Gy.), és egyöntetűen elfogadtuk vezérünknek. Ám a ’hivatásos’ (profi) politikusok szépen, lassan leszerelték, és kezdeményezése elfulladt, a lelkesedésből nem lett semmi, illetőleg megújult tartalommal folytatódott a népi mozgalomban, amelyet a hatalmon lévő politikusok éppen olyan észrevétlenül elfojtottak, mint Szabó Dezső mozgalmát. A különbség mégis az volt, hogy míg Szabó Dezső közvetlenül a fiatalságra akart támaszkodni, Zilahy Lajos a hatalommal egyezkedve kísérelte meg a népi mozgalom, földreform, titkos választás, német veszély elhárítása céljainak megvalósítását. A hatalom azonban ment a maga útján. így nem tudtam, mit válaszoljak arra a kérdésre, hogy vajon van-e eredményt kiváltó lehetősége Zilahy kezdeményezése felújításának.”

Schmidt Mária szerint nem sikerülhetett a népi íróknak az a kísérlete, hogy próbáljanak szót érteni a hatalommal. „A baloldal - jegyzi meg - a mai napig bűnbeesésként értékeli tettüket, egyfajta erkölcsi bukásként állítja be próbálkozásukat, csakúgy, ahogy nem mulasztja el a nem-kommunista, nem263