Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 1. szám - Krizsán László: Kísérlet a Horthy-dinasztika megalapítására

angolok is helytelenítették, s ebbéli véleményüket titkos csatornákon ke­resztül Horthy Miklós kormányzó tudomására hozták.16 Az aggályoskodók - akiknek népes táborát Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter is erősítette - elérték, hogy „1942 augusztus első felében mégis ment olyan utasítás a frontra, mely szerint Horthy István a vezérkarba nyer beosztást, és többé repülőgépre szállnia nem szabad.”17 Elképzelhetetlen, hogy a legfelsőbb parancs ellenére Horthy kormányzóhe­lyettest a katonai repülőtér parancsnoksága harci feladatra osztotta volna be. És éppen a névnapján! Igaz, készültek jegyzőkönyvek, amelyek bevetésről szóltak, ám ezeket mind utólag vették fel és annyira egyezik minden adatuk, hogy azok a ma­chináció gyanúját keltik.18 A repülési tilalmat Horthy István katonai elöljárói bizonyára nagyon szigorúan betartották, így megerősödik az a feltételezés, hogy a kormányzóhe­lyettes parancs nélkül - önelhatározásból - ült repülőgépre.19 E tanulmány keretében nem feladatunk Horthy István halálának valósághű körülményeit felderíteni, sokkal inkább azt a válságot elemezni, melyet a repülőbaleset az „országiás” és a dinasztikus politika már megol­dottnak tudott kérdésében idézett fel. A kormányzóhelyettes halála sürgetően követelte, hogy a 74 esztendős Horthy Miklós kormányzó utódjáról - a Horthy család dinasztikus érdekeinek megfelelően - mihamarabb gondoskodjanak. Még el sem temették Horthy Istvánt, amikor a kormányzati körökben az a változat született, mely szerint a kormányzás folytonossága akként bizto­sítható a Horthy-család számára, ha az elhalt kormányzóhelyettes özvegye, Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő férjhez megy az ifj. Károlyi grófhoz, őt a kor­mányzó helyettesévé választják, amely méltóság később öröklés útján átszáll Horthy István árvájára, az Istvánkának becézett alig kétéves kisfiúra. E változat a felső körökben igen népszerű volt, mert minden közjogi vita nélkül, egy házassággal oldotta volna meg a kényes kérdést. E terv azonban mégsem realizálódott, egyebek mellett azért sem, mert a fiatal Károlyi gróf 1942. szeptember 2-án, tizenhárom nappal Horthy István halála után, ugyancsak repülőbaleset áldozata lett. Sportgépével Csepel térségében a Dunába zuhant. Sokan valamiféle istenítéletet véltek felfedezni az eseményben, olyan ter­mészetfeletti erőt, amely tiltakozik az ellen, hogy a kormányzóhelyettesi tiszt­séget - mégha ideiglenesen is - a Horthy-családtól idegen személy töltse be. E megoldás hívei viszont abból indultak ki, hogy ifj. Károlyi Gyula gróf nem idegen a családtól, hiszen ő a néhai Horthy Polett özvegy férje. A kormányzó a családi kapcsolatnak még ezt a formáját sem tartotta elég­ségesnek a kormányzóhelyettesi méltóság betöltésére és elutasította - már korábban - a másik lehetséges megoldást, hogy az idősebb Károlyi Gyula grófot, volt miniszterelnököt válasszák meg kormányzóhelyettessé. E javaslat­ra, melyet Serédi Jusztinián hercegprímás augusztus 23-án, a kormányzónál tett gödöllői látogatásakor hozott szóba „a kormányzó azt felelte, hogy Károlyi Gyula majdnem olyan öreg, mint ő, tehát vele együtt az is ’felfordulhatna’... ő saját fián kívül senki mást kormányzóhelyettesnek el nem fogad. Azért megvárja Miklós fiának Brazíliából való hazaérkezését és azután dönt. Ha 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom