Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 10. szám - Jakabffy Imre: A pozsonyi hídfő

annak meghatározására kellene törekedni, hogy mit kell emberi és polgári jogok alatt érteni?

3/ Az önként kitelepülök jogállásának tisztázása. Ebben a vonatkozásban Csehszlovákiával szemben tisztázni kellene, hogy a lakosságcsereegyezményben kikötött biztosítékok és kedvezmények miként nyernének alkalmazást a kitelepülőkre (ingóságok szabad elhozatala, hátrahagyott ingatlanokért kártalanítás biztosítása).

Mikó Tibor osztálytanácsos felveti a kérdést, hogy milyen az átengedendő területek lakosságának nemzetiségi megoszlása és milyen arányú önkéntes áttelepüléssel kell számolnunk.

Jakabffy Imre, a Teleki Pál Államtudományi Intézet kiküldötte ismerteti az átengedendő három község nemzetiség szerinti megoszlását. A három község közül kettő, Horvátjárfalu és Dunacsún horvát, a népszámlálás (1941) idején többségük magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Zárt magyar település: a/ Fácánkert-major (Horvátjárfalu külterületén) 120 lélek, b/ Dunacsún-majorban új telepesek kb. 100 lélekszámmal. Oroszváron lakik mintegy 1200 kitelepítés alól mentesített sváb, ők az 1941-es népszámláláskor német anyanyelvűeknek, de magyar nemze- tiségűeknek vallották magukat, s emiatt nem kerülhettek a kitelepítési listára. Tény, hogy egyetlen szlovák lakost sem ismer a Szlovákia fővárosához csatolni kívánt három község.

Dr Varjas László osztálytanácsos, a Belügyminisztérium közigazgatási osztálya részéről bejelenti, hogy a beérkezett alispáni jelentések szerint csak 7 család kíván áttelepülni.

Az elnök szerint ilyen körülmények között lehetőleg elkerülendő volna az egész lakosság áttelepítésére irányuló egyezmény kötése. Erre a békeszerződés nem kötelez feltétlenül bennünket, sőt egyenesen provideál arra az esetre, ha ilyen egyezmény nem jönne létre, de szabályozza a visszamaradó lakosság, másrészt az önként kitelepülő/k/ jogi helyzetét.

Október 3. A Miniszterelnökségen megtartott utolsó értekezlet véglegesen döntött a Pozsonyban tárgyaló résztvevők személyéről, feladatukról. Jóformán minden tárca képviseltette magát. Mint a Teleki Intézet tagja kerültem a delegációba, amúgyis a helyszíni ismeretek és a feldolgozott anyag birtokában mindenről nekem volt a legtöbb értesülésem.

Október 5. Mikó Tiborral - a miniszterelnökségi autón Rajkára utaztam, hogy beiktassam a számlálóbiztosokat a hevenyészett népszámlálás lefolytatására.

Horvátj árfalun, a volt uradalmi cselédeket - mind magyarok - megkérdeztük, nem akarnak-e az ország belsejébe, a Dunántúlra áttelepülni, mert félő, hogy a szlovákiai magyarüldözés őket és érinteni fogja. Hümmögtek, köszörülték a torkukat, végül is kibökték: jól érzik itt magukat. Majd „törzsfőnökük” bevallotta, hogy hónapok óta csempészetből élnek, éspedig jól. .Áruraktáruk” ni, amott, az a nagy szalmakazal. Ezt a mesterséget kívánják űzni továbbra is: jó nekik itt a három ország szögletében. Dohány, szesz, élelmiszer a főbb exportcikkük az odaátról idehozott cipők s egyéb iparcikkek ellenében. Ha mindenáron segíteni akarunk rajtuk, akkor adjunk nekik minél több dohányt - termelői áron.

912