Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám - Eörsi László: Felkelő csoportok harcai Budapesten 1956-ban
pedig a civil erők vezetője, Buri István lett. A Főkapitánysággal rendszeres kapcsolatot tartottak, Major részt vett a nemzetőrségi üléseken. Egyik beosztottja, Andi József hadnagy három nemzetőrszázadot szervezett a szigeten. A Királyerdőt továbbra is Som Károly egysége biztosította, Felső- Csepelen Szűcs Károly parancsnoksága alatt a második század teljesített szolgálatot, Lukács András csoportját pedig a „belső őrség” feladatával bízták meg. A szovjetek november 4-én azonnal elfoglalták a Csepelen tartózkodó tüzérezred egyes tüzelőállásait (más állásokat már az első támadásuk - október 26-27 - óta nem engedtek ki a kezükből). A megmaradt lövegeket a nemzetőrparancsnokság a fontosabb stratégiai pontokon vonta össze. A katonák vezetője Körösi Sándor főhadnagy, a civileké Buri István volt. Ok az alapvető stratégiai kérdésekben sem értettek egyet, mivel Körösi csak önvédelmi harcra gondolt, Buri viszont az elhaladó szovjet páncélosok megtámadása mellett érvelt. Mivel a civilek voltak többségben, megkezdték a harcot, és komoly veszteségeket okoztak az intervenciós csapatoknak. Az ellenálláshoz végül csatlakoztak a tisztek is, és a többi felkelő-csoporthoz képest erős tűzerővel rendelkező csepeliek lőttek a szovjet repülőkre is. A pesterzsébetiektől robbanóanyagokért cserében kölcsönvett sorozatvetővel a tököli repülőtér kifutóját vették célba. A gyalogsági támadást megelőzendő felrobbantották a városrészbe tartó utakat, s ezzel késleltették a szovjet behatolást. Néhányan indítványozták a Lakihegyi Rádióadó és a Gubacsi híd megsemmisítését is, de kisebbségben maradtak. Később a harckocsik bevonulását a Vasműből kitolatott vagonokkal, tartálykocsikkal akadályozták meg. A szovjetek mindinkább megerősödő támadása ismét megosztotta az ellenállókat: a tisztek nem látták értelmét a további harcnak. Buri ezt a felfogást 7-én még hazaárulásnak minősítette, de másnap már ő is Bécsből javasolta, hogy folytassák a harcot. Csepelen 9-én reggel a szovjetek végleg felszámolták a fegyveres ellenállást. Epilógus Budapesten a fegyveres események következtében kb. 2200 fő halt meg, ennek kb. a 34,5 %-a a V1II-IX. kerületben, kb. 12%-a a VII-XIV. kerületben, 8,5 %-a a XX-XXI. kerületben. (Ali. kerületben ezeknél jóval kevesebb áldozat volt.) Arról nincsenek adatok, hogy hány felkelő esett el a harcokban, csak azt tudjuk, hogy a halálos áldozatoknak több mint a fele fizikai dolgozó volt, márpedig a fegyveres ellenállók főként ebből a rétegből verbuválódtak. A Szovjet Hadsereg kb. 670 főt vesztett. A budapesti kórházakban, rendelőintézetekben, és más egészségügyi létesítményekben kb. 17 000 sebesültet kezeltek. Az 1956-os cselekmény miatt bírói ítélet alapján 229 személyt végeztek ki. 51 %-uk, vagyis 117 fő ellen a fegyveres harcokban való részvételéért hozták meg a legsúlyosabb ítéletet. Még felbecsülni sem tudjuk, hogy a több mint 180 000 főnyi emigráns közül hányán vehettek részt a fegyveres felkelésben. A civil fegyveresek négy legfrekventáltabb körzetében becslésem szerint a felkelő csoportok tagjainak kb. egyharmada hagyta el az országot a forradalom leverése után. 1061
