Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 7. szám - Borbás György: "Teljesítettem kötelességemet..."
kozatosan üresedett ki, vált felületesebbé - torzította, homályosította el a művész emberi és életműve művészi értékeit. Legjelentősebb művének, a Millenniumi emlékműnek érdemi, komplex művészettörténeti elemzése napjainkig nem történt meg. A kortársak, a Strobl Alajos, Fadrusz János - munkásságát feldolgozó monográfusok is megelégedtek Zalából annyival, ami művészüket - szerintük - Zala fölé helyezi; Elgondolkodtató, hogy a millecentenáriumi év kiemelkedő', látványos, szép és tanulságos eseménye lehetett volna egy nagyszabású, a három mester életművéből a Műcsarnokban (!) megrendezett kiállítás. Segített volna tisztázni az életükben természetes, azóta elfogult híveik által felnagyított, kiragadott, eltorzított, esetenként elhallgatott vitáikat, ellentéteiket - talán leghelyesebben szólva - emberi-szakmai kapcsolataikat. Természetesen döntően a műveik megmutatására, összevetésére kínálkozott talán soha vissza nem térő jó alkalom. A Nemzeti Galéria nagyszerű nagybányai kiállítása a várban és a Szépművészeti Múzeum Schickedanz Albert kiállításával együtt átfogó, kiteljesedő képet adhatott volna a századvég életérzéséről, művészetéről. A művek áttekintő együttesében manifesztálódott volna az az utóbbi években kibontakozó jelentős erőfeszítés, amely a század- forduló érdemi, reálisabb feltárására, megismerésére irányult. Az Ezredév (1983), aztán a Historizmus művészete Magyarországon (1993) című kötetben Gábor Eszter, Kovalovszki Márta, Nagy Ildikó tanulmányai, különösen pedig Sinkó Katalinnak A nemzeti emlékműszobrászat és nemzeti tudat változásai című munkája tettek sokat a homály oszlatásáért. Segítenek lebontani, értelmezni azokat a türelmetlen, gyakran igazságtalan heves indulatos támadásokat, amelyeket ebben a korban fogalmaztak meg amelyeket, ebben a korban az elfogadásért küzdő nagybányaiak és képviselőik (Lyka Károly és Fülep Lajos) fogalmaztak meg az idősebb nemzedék színen lévő képviselőivel, különösen pedig az emlékműszobrászattal szemben. Ez a szembenállás élhet tovább abban a közönyben, amely az ismeretterjesztő, népszerűsítő irodalomban és sajnálatosan a tankönyvekben is megfigyelhető. Vajon miért van az - jó-e nekünk - hogy a magyarországi iskolákban a 5-8. osztályosoknak készített Tér, forma, szín, de az egyébként kiváló, sokak által méltán dicsért Rajz- és műalkotások elemzése a gimnázium I—III. osztályos tanulói (tehát a 10-17 éves korosztály!) számára szánt tankönyvek sem közölnek egyetlen képet, adatot sem az igazán kvalitásos, jó erőkkel, kiváló alkotásokkal (Strobl Alajossal, Fadrusz Jánossal, Róna Józseffel, Zala Györggyel) jellemezhető századforduló kori magyar szobrászatból. Miért nem közölhető Francois Rude A Marseillaise (mind a két tankönyv közli!) fortisszi- mója mellett a Budavári Honvédszobor mezzofortéja, Delcroix A Szabadság vezeti a népet mellett, a sok tekintetben rokon Aradi vértanúk emlékműve (a történelem tanárok sem ismerik fel az 1925-ben lebontott szobrot), Rodin örök tavaszával együtt a gyönyörűen mintázott Tanulmányfej (a Művészeti Lexikon Strobl szobraként mutatja be!), vagy a Blaha Lujza keze. Nem tekinthető véletlen jelenségnek, hogy az elmúlt években elburjánzó műveltségi vetélkedők kérdéseiből is hiányoznak művészeink. Igazán örülhetünk, hogy talán 1968 óta a Hősök terén - Ferencsik János által vezényelt előadásban - a Nemzeti Himnusz (Kölcsey és Egressy remekműve), a Millenniumi emlékmű (Schickedanz és Zala alkotása) himnikus 788
