Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Millecentenáriumi mellékletünk - Baán Tibor: "A dolgok arca"
BAÁN TIBOR „A dolgok arca” PÉK PÁL: HAVAK TÁNCA A hatvanadik életévéhez közeledő Pék Pál legújabb, ötödik verskötetének a Havas táncá-nak nyitó verse az Arccal a Semminek címet viseli. A kötet és a verscím sokat elárul arról a belső lelki tájról és évszakról, ahol a vers-én nem egyszerűen a magány rémeivel, hanem a létmagánnyal, az „önmagáért habzó üres ég”-gel, az elmúlás gondolatával vívódik. A költő szorongatott helyzetében a jelek jelét”, a megtartó reményt keresi túl „hiten és áruláson”. Végső soron az élhető életért, az emberi eszményekért perel egy szemmel láthatóan elordasuló világban. A kötet verseinek semmi-élménye, alapvetően egzisztencialista lét-érzékelése rokonítható valamiképp a Trapéz és korlát Pilinszkyjének létaggodalmával. Ezt a vélekedést erősíti Fodor András, mikor így írt: Pék Pálnak „Pilinszky Jánosét közelítő jellemvonása: a zárt formákba, kifeszített strófákba fogalmazás, az extatikus felhang, a biblikus víziók, a tragikus előérzet jegyében”. Hogy ez mit jelent gyakorlatilag, arra vonatkozólag jó példa a Lőrinczy Hubának ajánlott Pólus: „A hetedik ajtó hallgatás (Vagy lomb zavart beszéde csak) ahogy a Fiút elvezetik / s amiért a fű ott újra hajt?” De érdemes idézni Az út című vers utolsó tételét is, ahol ez a sötét színekben játszódó líra a végső evidenciák megpillantásának ünnepélyességével szólal meg: Ami lesz a voltba tódul akkor, s íródnak majd a szeplőtlen lapok, mert állok én a föld, az ég, a kezdet kapujában, tudva, ki vagyok. A verspéldák kétség kívül jeleznek valamiféle lelki rokonságot az újholdasok világlátásával. Ugyanakkor a lírát legalább ilyen fokú érdeklődés fűzi a népdalokhoz, a kurucköltészethez s nem utolsó sorban - mint erre Tüskés Tibor hívta fel a figyelmet - ahhoz a nemzetféltő aggodalomhoz, amely Kölcsey és Vörösmarty költészetéből ismerős. Pék Pál eredeti versvilágát oly módon színezik e hatások, hogy a költői ént mintegy történelmi perspektívából pillantjuk meg. így történik ez Az. Éj című vers esetében is, melynek első két strófáját idézem: 1348
