Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Bogdán László: Holnap, avagy a végső búcsúk éve (próza)
Az estélyiruhás hölgyek pirulva sütik le szemüket, a tér közepén táncoló lányok egymás után szabadulnak meg levélnyi bikinifelsőiktől, szalagnyi fehérneműjüktől, ott forognak a fényben, meztelenül, félreérthetetlen mozdulatokkal hívva a kivörösödő férfiakat. Erre a hölgyek is vetkőzni kezdenek, villámgyorsan bújnak ki ruháikból, szállnak a fehérneműk, a meztelen nők összekeverednek a lányokkal, zene, már a férfiakról tépik le a frakkokat, változatlanul durrognak a pezsgősüvegek és a kegyetlenül kitartott dobszóló már alig talál álldogáló, lábon lévő személyeket a téren. A földön, a napsütésben mindenütt ölelkező párok, kétfejű ikeralakok sokszorozzák egymást, kérdőjel mellek, combok rákollói, sikoltozások, lihegések, kezdetét veszi a hihetetlenül szervezetlen, vad orgia. A végső búcsúk éve. Valahonnan tarackok dördülnek el, kilenc ágyúlövés ad hírül valamit, de a párok, ha már megtalálták egymást, nem válnak szét, a zenekar is elhallgat, most csak sikoltozások, nyögdécselések, sugdolózások hallatszanak, a kisfiú változatlanul egy oszlop mellől lövi tovább a léggömböket. Néha talál is. A durranásokra újra hátrább szorul az egymással szembenálló, tankok szétválasztotta tömeg, a kövek, üvegek, gyújtóbombák is megteszik a magukét, egyre több a sebesült, a hangzavar már-már követhetetlen. A végső búcsúk éve. A magas hölgy most emelkedik fel, még mindég ruhában van, ő az egyetlen álarcos ezen a barbár, álarc nélküli karneválon, ahol mindenki meztelen. Haja csapzottan lobog, kipirult arca körül, ruháján vörös foltok, ezek kétségtelenül pezsgőnyomok is lehetnek, származhatnak a pezsgősüvegből is, a magas, szmokingjától már megszabadított férfi hátulról elkeseredetten próbálja megölelni, de állandóan kisiklik, ilyenkor pezsgőt locsol rá, de az ütésektől is, melyeket a megvaduló, az ölelkező testek látványától eszét veszítő, felajzott férfi mér rá, könyörtelenül, tenyéréllel. De a nő nem adja meg magát, a férfi most mégis megállásra kényszeríti, egyetlen mozdulattal tépi le róla a fehér ruhát, s a másik kezében lévő pezsgősüvegből ráfröcsköli a nedűt, a nő már teljesen meztelen, csapzottan tapad arcához haja, a pezsgőtől már-már fosz- foreszkál fehér teste, utolsó erejével is menekülni akar, de elbotlik lábába csavarodó ruhájában, s térdre esve már nem tudja meggátolni, hogy üvöltő partnere hátulról rá ne vethesse magát. A groteszk állókép egy pillanatra kimerevedik a szemsértő fényben: ló és lovas. Dél. A megalázások dele. A nő arca eltorzul, sikoltozni kezd, de néhány pillanat múlva már eldönthetetlen, hogy a fájdalomtól-e vagy a gyönyörtől? Néhány bátrabb (vagy dühösebb) férfi már a tankok közelébe merészkedve gyalázza a másik tábort, de amikor az egyik, eszét veszítve mégiscsak megpróbál átmászni a tankon, társai az utolsó pillanatban hiába rántják le, puhán, nesztelenül, valami nem hallható dallamra már-már kecsesen mozogva válnak szét a harckocsik. Néhány szembenálló alak máris üvöltve esik egymásnak, a padokról leszedett lécekkel, ki tudja honnan előkerülő, a társaság történetében újfent fontos szerephez jutó bunkókkal, dorongokkal, furkósbotokkal csépelik egymást. 107
