Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - Pusztai János: Önéletrajz III. kötet
köszörülte a nyelvét. Figyelmeztette „tanácstagtársait”, hogy ő, az éber kommunista, nem egedheti meg „osztályidegenek” beépülését a gyár korszerű szerszámkészítő részlegébe. Történjék bármi, nem dugja a fejét homokba, nem lesz strucmadár, pláne, hogy magasabb körökben olyasmit hangoztatnak: Jánost előbb-utóbb, de inkább előbb kizárják a Román Kommunista Pártból. A városi pártbizottságnak mostanában az a „legnagyobb horderejű problémája”. Bondics nem beszélt a levegőbe. Egy délelőtt, tíz óra körül Onyiga Sándor a buzgóságtól magából kikelve értesítette Jánost: siessen a „városhoz”, hívatja Tirnivan elvtás. A bivaly Tirnivan kerek perec megmondta: rendszer- és ro- mánellenessége, sovinizmusa, nacionalizmusa, irredentizmusa, reakcióssága, revansvágyó „gondolkodásmódja” miatt napok múlva repül a pártból, de meg ne hallja, hogy a munkások körében „szervezkedésbe” kezd, vagyis: támogatókat toboroz. Lutas Octavian elvtárs a „tartománytól” félreérthetetlenül kinyilvánította akaratát: tűz-víz, mennie kell. Ha szervezkedni merészel, a saját helyzetét súlyosbítja. Ilyen körülmények között nem volt meglepő, hogy a háromnegyedrészt már is román Birtás Gábor, „illegalisták” leszármazottja, ötvenedrangú szakmunkás mások jelenlétében úgy nyilatkozott: Jancsikám, te csak örülj, hogy nap van a fejed fölött. Tedd össze a kezedet. Ennek a Birtás- nak furcsa, „csilimp-csalamp” járása volt, és akkorákat lépett, mint Károlyi Ibolya, a Bányavidéki Fáklya „stílizátora”. Amikor jött, úgy tűnt, mintha menne. „Pokolian szenzációs” élményei voltak. Gyorsan egyet ezekből: katonakorában börtönök külső védelmét „biztosította”. Szöktek meg rabok. „Fasiszták!” El kellett kapni a „dögöket”. Én, apám, fogtam a géppisztolyomat és, amelyiket elértem, hosszában ketté vágtam. Fejebúbjától a tökéig. Kettőt csináltam belőle. Dűlt, mint a kioldott kéve, snop, ahogy a román mondja. Ernszt József szerszámszerelő abban különbözött Birtás Gábortól, hogy, akár a vakond, a mélyben „tevékenykedett”; túrását időközönként lökte a felszínre. Amikor éppen „kellett”. Értesülvén, milyen „vihar” fenyegeti Jánost, megkörnyékezte Bresneider Vilmos főmestert, csepeli veteránt: tegye lehetővé, hogy a helyére nyomulhasson. Igaz, traktorista iskolát végzett, nadehát, „matricásnak” is jó lesz ő, esküszik apró gyermekeire. Tetszik tudni, hogy van, főmester úr, dugaszolt kérvényt adok be. Polarecki Ferenc Jánost „nagyon respektálta”; ugródeszkát „gyalult” belőle: minőségellenőri posztot, meg lakást akart, „külön apartamentet”, ahol az eddigieknél meghittebben elturbékolgathat szép, csinos, kapós feleségével. Alig várta, kezdődjék már a János vesézése, „kicsiná- lása”. Az, hogy dedikált példányt kapott az Ösvény...-bői, hidegen hagyta. A következmények nem érdekelték. „Bevágódott” a sorba. Kiderült: a gyári párt- bizottságnak, élén a ráncos birsalmafejű, tökbuta Onyiga Sándor titkárral, szabad volt „szervezkednie”. Akizárási gyűlésre olyanokat győzött meg a János ellenség-mivoltáról, mint Krisztya János, a fémmegmunkáló „szektor” vezetője, Polarecki Ferenc szerszámlakatos, Szepesi Imre esztergályos, Dehenes Péter lakatos, Valea Traian kovács mester, Krájter József esztergályos mester, Orha Vasile minőségellenőr és Uglár Vilmos igazgató. A felsorolt nyolc beszervezett személy közül János héttel soha nem beszélt huzamosabban, hattal pedig szinte egyetlen szót sem. Szepesi, Dehenes, Krájter (például) teljesen kívül estek a látókörén. A tartományi pártbizottságot Lehóci intruktor, a városit valami Berindan nevű aktivista képviselte. Lehóci a Máramarossziget mellőli Hosszumezőről származott, Berindan Nagybányáról. Rokona, talán 986
