Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 11. szám - Pusztai János: Önéletrajz III. kötet

Ez a sikertelenség megdöbbentette őket; úgy vélték, panaszra mehetnének Uglár Józsefhez, a Nagybánya tartományi pártbizottság első titkárához, Lutas Octavian propaganda titkárhoz, Vigdorovicshoz, a gazdasági főnökhöz: tegyenek igazságot. Közös ökrüket nyomban e „nagyemberek” felé kormányozták. Persze, majdnem hiába, mert a keresettek nem tartózkodtak helyükön. Uglár Bukarestbe repült, a Központi Bizottságülésére, Lutas szarvasmarháján Zaire felé került, lássa, ihat-e majd elég kókusztejet? A kókuszreszelék eléggé émelyítette; mondta is egyik vasárnap a feleségének: Drágám, oda, az ébredő Afrikába muszáj vinnünk puliszkalisztet, juhtúrót, fokhagymát, cujkát, hogy nemzeti sajátosságainkat el ne veszejtsük. Nyilvánvaló, édesem, helyeselt Lu- tásné. Szerintem a mustárról, a leustyánról, a juliskalapuról, a korpaciberéről és Eminescu verseiről sem feledkezhetünk meg. Milyen zseniális, amikor azt írja, hogy az őshonos nyámok szent kötelessége kiirtani az idegeneket. Ezt a költeményét bemásolom az emlékkönyvembe; rövidesen a négerek is kívülről fogják fújni. Akkor lesz nekik igazi kultúrájuk. A „tanúknak”, sajnos, Vigdorovicshoz sem lehetett szerencséjük. Vadászni ment a hegyekbe, közölte karjait széttárva fullajtárja, Bella Puki. Sárga, amerikai mogyoró-pépes lófogait fel-feltárva sajnálkozott, azután Álljon meg a menet! felkiáltással az aktivisták csemege- és húsboltjába iramodott, fogott egy dögmadarat és diadalmasan „feladta” látogatóinak. Szakácsnő tojózza, te, Mikikém, etessed. Meg ne nyi- vasszátok! Szakácsnő módszeres tojózásba fogott. Csak görbe tojásokat érzek, tudatta lehangoltan Velkerrel. Miki, mindenes szomszédja lapos, testhezálló pálinkásüveget rántott elő a pirostarka ökör füléből, belekortyolt, aztán a keselyűnek nyújtotta. János felemelkedett fektében, hátha többet lát. Vesztére, tünyölődése elillant. Kint fokozódott a gépkocsik zaja; a Gellért utca ébredezett. Délután Pap Janika századost szokatlan, úgymond:különleges hangulatban találta. Nyakig ücsörgött a megértésben, jóindulatban. Talán üszkált is. Szó se róla, székén hátra dőlve széleseket csapott a karjaival. Nem lehetetlen, hogy főnökeim beszüntetik a további nyomozást. Hála Nicolae Ceausescu elvtársnak. Szüret, mondta János, ha ez igaz, leborotválom a bajuszom. Ráér, hűtötte le a magasan fölötte nyulángó Pop Jonika. Egyelőre megrendezzük Mátis Béla perét. A kolozsvári katonai bíróság foglalkozik a doszárjával. Az első tárgyalást hamarosan meg is tartják. Tanúk jelenlétében. Az idézést idejében megkapja. Jánosnak elment a kedve. Újra elment. Ekkor már a szerszámkészítő műhelyben dolgozott, a mesterségében. Bresneider Vilmos főmester egyre fontosabb feladatokkal bízta meg, számított rá, ahogy kifejezte. Többször elidőzött munkapadjánál, méltatta pontosságát és rendszeretetét. Képzelje, a háború alatt Csepelen dolgoztam, és miért akartak kirúgni? Na, miért? Mert a tolómércét nem a helyére, a bársonnyal bélelt tokjába tettem, hanem trehányul oda löktem a padomra. A kalapácsok, a reszelők közé. Be is igazoltam. A munkástársak többsége szintén „pozitívan” viszonyult Jánoshoz. Né- hányan, az úgynevezett bennfentesek, Onyiga Sándor párttitkár, Csorna József szakszervezeti elnök, Uglár Vilmos igazgató önkéntes hírvivői, „hírharangjai” szakadatlanul a megfúrásán, aláásásán ügyködtek. Polarecki Ferenc, Ernszt Jóska, Birtás Gábor, Bondics Miklós és mások párttagokként biztosan értesülhettek az ő „viselt dolgairól”, máskülönben nem merték volna „macerálni”. Bondics Miklós, ez a középtermetű, sunyi, a biztos elrománoso- dást életcéljává tevő lakatos, „igazgatótanácsi tagként” folyton rajta, Jánoson

985