Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 1. szám - Jász Attila: A test ige akar lenni - Vasadi Péter: Mindenki aranyat sejt

(A FELSZÍN ÉS A MÉLY)

A filmszerűség pergésének megfelelően az éles kontrasztok, vágások kiemelkedő hangsúlyt kapnak a kötetben, ami nemcsak Vasadi képszerkesztésére jellemző, a tartalomra is, mint látható és láthatatlan, illetve kimondható és kimondhatatlan transzcendenciájára, aminek megjelenési formája a köznapi beszédhez közelálló nyelv és a csönd váltakozása. Ez makro- és mikroszinten vonatkozik a kötet egészére és az egyes versekre külön. A nyitó- és a záróverssel pontosan érzékeltethető, mennyire szerkesztett és egységes keretbe foglalt ez a kötet. „Fehér lábad fekete szőnyegen.” — a kötet első versének, Bujkálok benned első sora, és az utolsó előtti vers, a Bennem bujkálsz: „Fehér pisztoly hever fekete szőnyegen”. A két vers egy közös ponton, a szőnyegen találkozik, annak ellenére, hogy az egyik a kezdetet, az első lépést ábrázolja elementáris plaszti- citással: „Átlátszó ingben forogsz, / mely körbelobogja tested. / Nevetésed végigömlik a hátamon, / mint a hűvösség, de nem / csökken a távolság köztünk”. Itt még egy hús-vér személyhez intézi szavait a költő - mint „szerelmes férfi” (Balassa Péter) -, szerelmes szavakkal egy lehetséges földi szerelemről beszél, de felismeri ember-voltának végességét, realitását: „Bujkálok benned, mint egy / terrorista, rettegve, mikor / ránt pisztolyt rám / a valóság”. Ä másik vers a végső állapot ábrázolása - apokaliptikus értelemben, amit az Utóhang... is megerősít -, egy fehér pisztoly hever ugyanazon a fekete szőnyegen. Egy angyal dobta oda, de Vasadit nem az angyal és nem a pisztoly érdekli. A 9. sorban van egy döbbenetes erejű kijelentés, ami egyértelművé teszi az égi aspektust: „Mind téged keresünk”. Majd rögtön utána megadja a pontos helyet, hol találhatjuk a megszólítottat, de a megfogalmazás az előző mondathoz képest is, és a mondaton belül is paradoxiális: „Te pedig / testem dombjai közt bujkálsz, / mint egy napszítta arab / a homoksivatagban”. Ez a részlet azonban csak példaértékű, mivel e kötet Vasadi-versei nagy részét jellemzi ez a fogalmazásmód, a jézusi paradoxon — a nem keresnétek, ha már meg nem találtatok volna — konkrét és szimpatikusán profán versbeli értelmezések, parafrázisok (ld. régebben a Két mondat Pascalról című versét, ahol még a konkrét biblikus nyelvezethez kötődik). A mélynek, a „lényegnek” a keverése a versekben a felszínne\, a közvetlen olvasmány-, vizuális vagy auditív élményekkel csak ebben a paradox megfogalmazásban működhet szervesen. Az Amiről szó van című versében konkrétan a paradoxont veszi védelmébe szinte esszéisztikus nyelvbe hajolva át: „A paradoxont nem eszi meg a környező / tér, állítom én, ellentétben / B. Watten versbéli élményével; / szerinte megeszi. / Inkább a környező tér paradoxona I falja föl a teret, lévén / a tér paradoxona a tértelen-tér, ami — enyhén szólva - imposszibilitás”. E szövegbeli feszültség feloldását a következő sorok finom humorával éri el: „Mintha egy máglyarakásnak gyújtanék alá / (a tányéron), / hogy Giordano Brúnót megégessem”. Sokaknak, akik Vasadi kötöttebb-komolyabb verseit szerették és tartották nagy költészetnek, valószínűleg eretnek dolognak tűnhet Vasadi versbeli „lazasága”, amit inkább költői szabadságként kellene megélni. Mert a téma - mint mindig - ugyanaz, a küldetés, csak néha vidámabb megfogalmazásban: „Kezedben ott van a tál / az irgalom aranyával. / Nevetsz az angyalokon. / Ezek tábori csendőrök, fehér / sisakban, fehér keresztszíjba szorítva, / fehér pisztolytáskával oldalukon / testemet túrják, mint a vizet / száguldozva bennem vízisíken. / Halkan nevetsz az angyalokon” (Bennem bujkálsz).

Vasadi szemléletét úgy lehetne jellemezni, hogy a világot azzal a tudattal éli, hogy benne elfér a világ összes lénye, és ő viszont minden lényben benne van, József Attila helyett - itt és most - inkább Weöres mindenkivel egyedüllétét érdemes felidézni, azt a nyilatkozatát, amit a BBC-ben adott Cs. Szabónak: „Szerintem csak egyetlen ember létezik, és ez Jézus. A többi ember annyiban van vagy annyiban nincs, amennyire Jézussal azonos vagy nem azonos. (...) Azért írok, hogy ezt a jézusi elemet valakiből, akárkiből, magamból vagy másból jobban kifejthessem, jobban megközelíthessem”. Lehetséges megközelítése ez a Vasadi-kötet egyik legszebb versének, az Egy embernek

89