Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 3. szám - Határ Győző: Életút 3.

első alkalommal a vesztibülben Illyés cercle-1 tartott s az ilyenkor szokásos jámbor kezetrázás, pofafürdős heberészés után sétára invitálta néhányunkat, lehettünk vagy öten-hatan. Le-leszakadozva s újra összeverődve, ott stra- bancoltunk a városkörnyék villanegyedében, a szecessziós, úri kőkerítések alatt a tündéri norvég nyárban - mert ha sugarával kicsattan, Norvégiában tündéri a nyár, és a virágok még nem felejtettek el illatot árasztani, mint egyebütt - s egy fordulónál valahogy Illyés mellett találtam magam. Megorront, rám veti vasvilla-tekintetét és rám támad. Eleinte alig tudom kihámozni, mi a felgeijedés oka - annyira készületlenül ér:- Úgy, hát te lennél az? Aki csak úgy se szó se beszéd, ottfelejti-szer- tehagyja veszedelmes irományait, és törődni se törődik azzal, hogy mi lesz a szerencsétlennel, akinél megtalálják?

Hebegek-habogok, hápogok, nyakam-fülem céklavörös a pirongatástól, elpirulásom rám vall; nem tudom, mire céloz.- Nem tudom, mire célzol, Gyulám.- Nem tudod? Nem-é?! Arra már nem emlékszel, hogy 1949-ben odacsempésztél könyveim közé egy bekötött kéziratot s eszedbe sem jutott, hogy engem, mert hogy államellenes, meg hogy dugdosom, elvihet az AVO, egy idegen kéziratért?- Ha magad nem írsz olyat, amiért elvihet az AVO 1949-ben, valakinek írnia kell helyetted; különben is: otthon voltam, szabadon és még a lebukásom előtt, rám mutathatsz, az írta, nem én —- Még neked áll feljebb?! Barátom, megáll az eszem! Azok után, hogy ilyen veszedelembe sodortál? Mert felhasználtad, amíg félrenéztem?! Hogy odacsempészhesd?!- Nem odacsempésztem, hanem a kezedbe nyomtam és megkértelek, exp- ressis verbis, hogy őrizd meg, ki tudja, a szerzőjével mi lesz s hogy nem tűnik-e el a kirakatperekben.- Hogy a kezembe nyomtad volna? Erre nem emlékszem.- Hát a címére emlékszel? Ha mondom, ráismernél?- Tizenöt éve van már s lett-légyen opuszod bármilyen csudálatos...- AZ ŐRZŐ KÖNYVE volt.- AZ ŐRZŐ KÖNYVE...?! Zöld keménytáblájú, bekötött kézirat?- Zöld keménytáblájú, no lám, úgy, ahogy mondod. Ennyire mégis, legalább. Tíz példányban szétgépelték honunk szebblelkű női, én beköttettem és szétszórtam baráti körben azoknál, akikben megbíztam. így eggyel több esélye volt, hogy ne kallódjék el, ha szerzőjét elnyeli a börtönök földalatti köztársasága. De mindenkit megkértem, hogy jól tegye el; nem csak úgy, „ottfelejtősen” - nem hogy odacsempésszem bárki könyvtárába, ez eszem ágában sem volt. Sajnálom, hogy rossz perceket szereztem vele. És mi lett a sorsa?- Hát mit gondolsz, mi más lehet a sorsa az ilyen veszedelmes irománynak, amitől a magam szabadsága és a családom békéje függhet? Elégettem - Bele se néztél? Hát honnan tudod akkor, hogy olyan veszedelmes...?!

Gyula bácsi felfortyant.- Bánomisén, törődömisvele. Ott hányódott nálam öt-hat ilyen odacsempészett, elhányt írás. Levitettem Tihanyba és azokkal együtt. Ilyen előnyt az ÁVÓNAK nem adok. Elégettem.

239