Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Kedves Gyula: A szabadságharc huszárezredei
Egyik századát már február utolsó napjaiban elkezdték szervezni, de a másik század még júniusban is súlyos felszerelési és fegyverzeti hiányosságokkal küszködött. Ez a század már nem is igen kapcsolódott be a hadműveletekbe, egyik szárnya a gyulafehérvári ostromseregbe, az ezred többi hét százada általában századonként, ritkábban osztályonként az erdélyi hadosztályokhoz volt beosztva. Legnagyobb részük felmorzsolódott az orosz csapatokkal szembeni harcokban, maradékuk Zsibónál tette le a fegyvert augusztus 25-én. Utolsó parancsnokuk Makray László alezredes volt. 16. (KÁROLYI) HUSZÁREZRED Ennek az ezrednek a szervezésére különös körülmények között került sor. Pest megye főispánja, gróf Károlyi István, a nagybirtokos arisztokrácia jeles hazafi képviselője tett ajánlatot a megszervezésére. Anyagi fedezetére felajánlotta az úrbéri földjeiért járó kártalanítás összegét, így a szervezés rövidesen megindulhatott, ami Pest vármegye egész területére kiterjedt. Károlyi címzetes ezredesként az év végéig személyesen is részt vett a szervezés irányításában, s az ezred az ő nevét viselte. Kinevezett ezredparancsnoka nem volt az alakulatnak, a rangidős Gosztonyi Imre alezredes (dec. végéig), majd Rohonczy Lipót alezredes volt. Egyenruhájuk volt talán a legigényesebben megtervezett, s kivitelezett az új ezredek között: búzavirágkék alapszín vörös zsinórozással, a menteprém világosszürke, a gombok és a csákó fehér. A legénységet viszonylag hamar összeszedték, ám az ezred felszerelése, kiképzése igen vontatottan haladt. 1849. január elején a hadi helyzet alakulása miatt a szervezés alatt álló ezredet Békésbe telepítették át. 1849 februárjában végre sikerült egy osztályt felszerelni, s azt Bem csekély lovassággal rendelkező erdélyi hadtestéhez irányították. Az osztály parancsnoka Litsken őrnagy volt (korábban a Székely-huszárok századparancsnoka), akinek a vezetésével részt vettek a Károlyi-huszárok az Erdély felszabadítását eredményező márciusi hadműveletekben. A továbbiakban ezt az osztályt (2. őrnagyi osztály) századonként alkalmazták. Áprilisban a Temesközbe került a 2. százada, s a terület megtisztítása után is ott maradt, a Bánffy- hadosztály kötelékében harcolt a szabadságharc bukásáig. Parancsnoka Thuránszky István volt, aki őrnagyi, sőt a szabadságharc végén már alezredesi rendfokozatot viselt. Az 1. század végig Erdélyben harcolt, fél százada 1849 nyarán a gyulafehérvári ostromsereghez tartozott. Az ezred többi részének felszerelése továbbra is vontatottan haladt, s a tisztikar képzettsége is hagyott kívánnivalót maga után. Négy százada az ezredparancsnok vezetésével csak 1849. június közepén került hadműveleti területre, s éppen a rendkívül véres peredi ütközetben (június 20-21.) esett át a tűzkeresztségen, ahol bizony nemigen álltak helyt. Ekkor kapták meg a gúnynevüket: „Kár hogy huszár”. Ezt követően a VIII. hadtest újonnan szervezett lovashadosztályába kerültek, majd részt vettek a győri csatában (június 28.), ahol már jobban helyt álltak, az ezredparancsnok, Rohonczy Lipót ezredes is súlyos sebet kapott. Utóda Salamon Elek alezredes lett. Július elején a III. hadtestbe került a 4 század, s itt maradtak a világosi fegyverletételig. Az ezred 4. osztálya Pálinkás Samu őrnagy vezényletével csak 1849 júliusában kapcsolódott be a hadműveletekbe, Perczel Mór tiszai hadseregében. Különösen kitűntek a túrái ütközetben (július 20.), ahol az orosz lovassággal csaptak össze. A X. hadtest állományába tartoztak, illetve a hadsereg összevont lovashadosztályába, a temesvári csatát 922
