Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - Csicskó Mária: A hiányzó parasztpolitikus B. Szabó István

helyezett dolgozóiként különböző gyártelepeken - 1956-ban a csepeli szabadkikötőben — ládákat javítanak. A napi munka elvégzése B. Szabó István minden erejét felemészti. Háromhetente hazautazik Békésre, feleségéhez, más vasárnapokon régi ismerőseit keresi fel. Újságokból nyomon követi az 1953- ban meghirdetett „új szakasz” politikájának alakulását. Nagy Imrét, 1957. novemberi vallomását idézve,41 komoly embernek tartja, fellépését helyesli, és különösen a mezőgazdaságot érintő intézkedéseit fogadja örömmel. A bizalmatlanság légkörének oldódása annyiban változtatja meg mindennapjait, hogy 1955-56 fordulóján a Recskről hazatért Pártay Tivadar révén, akit régi ismeretségük jogán személyesen keresett meg, felújul kapcsolata néhány volt képviselőtársával. Nyilvános helyeken, főként borozókban találkozva vitatják meg a politikai eseményekben gazdag 1956-os év hazai és külföldi fejleményeit. Természetesen szó esik köztük a Kisgazdapárt jövőjéről, a párt működésének esetleges felélesztéséről, illetve arról, egyénileg bekapcsolódjanak-e a pár- tonkívüliek számára kizárólagos politikai fórumként szolgáló, Nagy Imre által életre hívott Hazafias Népfront (HNF)42 munkájába. Noha B. Szabó István 1958-as perében majd vád tárgyává teszik ezeket a baráti összejöveteleket, valójában mint minden hajdani politikus, akit 1947 után eltávolítottak a közéletből, perifériára szorított helyzetében neki sincs befolyása a reálfolyamatok alakulására, kívülállóként nyugtázhatja csupán az igazság kimondásának egyre táguló határait. Az elsorvasztott, ám be nem tiltott Kisgazdapárt ugyanakkor potenciálisan mégis komoly tényezőnek számított 1956-ban, hiszen jelentős itthoni vezető garnitúrája és helyi aktivistái révén fennmaradt személyi folytonossága, és így a párt minden felszámolására irányuló törekvést képes volt túlélni.43

Igen figyelemreméltó eseményként értékelték kisgazda körökben, hogy kilencévi fogvatartása után, 1955 őszén Kovács Béla hazatérhetett a Szovjetunióból. Az őt felkereső barátok sorában találjuk B. Szabó Istvánt is, aki 1956 májusában Pártay Tivadarral együtt látogatta meg Baranyában. Beszélgetésük és annak hangulata a már említett peranyag és Kovács Béla egy későbbi levele nyomán nagyjából rekonstruálható. „Már azt hittem, hogy valami bajod van, megbetegedtél - írta 1956. szeptember 6-án Kovács Béla B. Szabó Istvánnak -, mivel tényleg hónapok mültak el s nem adtál semmi életjelt Magadról. Néha arra gondoltam, nem ábrándítottalak-e ki magamból ittléted alkalmából,”44 Ha B. Szabó Istvánék nagy valószínűséggel nem is a kiábrándulás érzésével tértek meg Mecsekaljáról, hiszen igen erős volt bennük a megértés a sokat szenvedett, megroppant egészségű fegyvertárs iránt, azért azt természetesen konstatálták, hogy az egykori főtitkár magatartása az átéltek nyomán megváltozott. Bár Kovács Béla, miként az a forradalom idején igazolódott, nem adta fel régi politikai ideáit, a szabadság, a demokrácia, a függetlenség eszméjét, és azt sem hisszük, hogy politikai elkötelezettsége alapvetően módosult volna, de fájdalmas élettapasztalatai láthatóan arra késztették, hogy megadja magát a tartósnak tűnő szovjet jelenlét valóságának. Óvatossága úgy az aktuális helyzet, mint a magyar parasztság jövőjének megítélésében kitűnt. Különösen ez utóbbi kérdésben volt szembeötlő B. Szabó István kritikusabb, határozottabb alapállása. Noha ő maga sem vonta kétségbe a szövetkezés létjogosultságát, Kovács Bélától eltérően nem elégedett meg a kollektivizálás emberibb módszerekkel történő végrehajtásával, hanem a dán mintájú fejlődést tekintette követendő példának. Előre ugorva most kissé az események

127