Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Molnár Gergely: Adalékok a "nagy háború" történetéhez
Testvérbátyja a mintegy 12 km-re eső „donszki oblaszt”-i szénbányában dolgozott, s néha-néha őtet is meglátogatta. 0 is kéredzett néhányszor, hogy hányjának a vizitet visszaadja, de mivel nem adtak neki szabadságot, hát „összeszedte a babaruhát”, és szépen odébbállott. 0 is beállt bátyja mellé a szénbányába. Ott szenet hordtak a vagonokba. A bányába nem mert lemenni, mert - mint mondja - igen sok szerencsétlanség történik ottan: a kézre vagy lábra ráesik a kő, vagy a tárnában levő kisvasút nyomja össze az embert... A szénbányából 1918. május havában jött el; a német csapatok ugyanis odaérkeztek, ők meg azonnal jelentkeztek a kommandónál, kérdezve, hogy el- mehetnek-e haza. Az „igen” válaszra összeszedték a cókmókot, pénzöket az irodáról kikérték, Asinovat állomáson vonatra ültek, és Csernovicban szálltak le. Öt napig ott voltak, tisztek várták őket, mert ott volt az összeírás; innét a máramarosi Visó-völgybe jöttek, hol fertőtlenítették őket és ruhát kaptak. 1918. május 27-én hazaért; október 2-án kéne újra bevonulnia, de Jéga Szabó József — vagyonos földszomszédjok — felmentését kérte az elöljáróság által... Azt mondja: beteg sohase volt! FLÓRA ISTVÁN Református vallású, három gyermek apja, 40 éves. Bevonult a 29. gyalogezred 2. munkásosztagjához 1914. július havában Przemislbe. Fogságba jutott 1915. március 22-én, Przemisl elestekor. Először Taskentbe (négy hónap), majd Zalota-Ordába vitték, hol vályogot vertek; háton, kötélre kötve hordták a hely színére, hol 101 barakkot, konyhát, suszter-, szabó- és pékműhelyt meg kórházat építettek belőle. Itt voltak 1915. augusztus 1-től december 9-ig. Innen Szkobelovba jutott, hol pékmesterséget folytatott. Innét meg a kínai határon levő Oszba vitték, hol lovakat szedtek össze a civilektől, és a frontra vitték. Mint mondja, legalább 5000 lovat szedtek össze. Innét meg a bajgakumi, mintegy tízezer holdnyi erdőbe vitték; három hétig tüzelőfát vágtak. Innét Peroszk városba, hol 1917 tavaszáig csak söprögettek és havat hánytak. 1917 májusában Kazalinszkba vitték, hol egy orosz ezrednek nagy veteményes kertje volt, melyet ők műveltek - krumplit, répát, paradicsomot termesztöttek. 1918. februárjában Szamarába került, megbetegedett, és fél évet kórházban töltött. Orvosi kezelése jó, de a menázsi rossz volt; mindig káposztaleves és fekete kása (hajdina) járta; hetenként kétszer egy kevés lóhúst is kaptak. Éppen akkor került ki a kórházból, mikor a csehek odaértek, és 850 embert mindjárt átadtak a kozákoknak - munkára osztás céljából, köztük őt is. Egy nagy majorba került, hol két hónapig szénát raktak, egy hónapig meg csépeltek. Mikor pedig innét a táborba visszament, hát kivitték Szibéria felé, a sorcki vonalra új vasútat építeni, melyen - mint mondja - a kozákok akartak menekülni Szibéria felé. Itt hat hónapot töltött, s szinte a kozákok vitték el - dekungot ásni; a bolsevikiekkel harcban álló kozákok. Nyolc hét múlva a bolsevikok bevették Orenburgot, és mert ekkor már senki nem törődött velük - hát elindultak hazafelé, ki ahogyan tudott: mintegy háromezren; szomorú, éhező karaván. Azonban a jószerencse kedvezett nekik. A kozákok két vagonban nagy kenyérszállítmányt - kb. 3500 kenyeret - indí1010
