Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Imre László: Krasznahorkai László: Azurgai fogoly (358
IMRE LÁSZLÓ Krasznahorkai László: Az urgai fogoly A megismeréshez, a megértéshez el lehet jutni (a művészet többezer éves történetének tanúsága szerint) racionális úton is, de más esetben éppen az univerzum felfoghatat- lanságának, a világ kiismerhetetlenségének az átélése segít új felfedezésekhez. Krasznahorkai László - egy mongóliai-kínai utazás élményéhez kapcsolódó hosszabb elbeszélésében, Az urgai fogoly-ban - éppen úgy jut meglepő felismeréseihez, hogy belátja: „nem az Ismeretlennel, hanem a Megérthetetlennel állok szemben”. Az elbeszélői én különös benyomásai a hétköznapiság és a meghökkentő, szinte misztikus jelenségek végletei közé esnek, aminek a magyarázata az, hogy a történet kerete egy nagyon is reális kelet-ázsiai út, ám ennek színhelyei és szereplői sajátos jelentéstöbbletet hordoznak. A kínai-mongol-orosz világ határpontja nemcsak földrajzi kuriózum, hanem a történelem, az ideológia, az életmód, az életszemlélet szélsőségeinek találkozása, illetve egymásra vetítése, egymásban tükröztetése is. Amilyen vaskos realitású, csaknem útirajzszerű hitelességű szinte minden, ugyanolyan mértékben a legnagyobb fokú, legaprólékosabb tárgyszerűség is (talán egészen az öngyújtókkal és kvarcórákkal bezárólag) a többértelműség, sőt a végtelenség perspektíváját nyeri el. Ez az, ami az olvasói pozíciót is állandó mozgásban tartja, az olvasót az írói közlésmód rugalmas követésére készteti. Hiszen az útirajz-kalandregényszerű részek által kialakított befogadói attitűd, mely a valósággal való összevethetőség alapján a megis- merés-beleélés vonalán teremti meg otthonosságát, lépten-nyomon átadja helyét a ref- lexív-általánosító magatartásnak. Nem nehéz (persze) felfedezni, hogy a konkrét-tár- gyias történések mögött-mellett ott bujkál valami, ami roppant nagy távlatú. így például a Kínában az elbeszélői alanyra (az egyes szám első személyben beszélő hősre) rátörő betegség az „Isten-hiány”-t magyarázza meg, azt az élményt, hogy „akit otthon Európában soha nem bírtam megszólítani, mert folyton zavai'ba ejtett, hogy nincsen, s aki a megszorultság és a rászorultság présében oly magától értetődő természetességgel volt nemlétezésétöl függetlenül most megszólítható, nos tehát, hogy Őt ezúttal én szólongatom hiába, egész egyszerűen azért, mert nincs itt”. (A felismerést közvetlenül kiváltó ok az, hogy nincsenek keresztyének a közelben, az Úristen pedig csak ott van jelen, ahol a hívei.) A felületes megítélés Az urgai fogoly-t olvasva is kafkai reminiszcenciákra ismerhet (akárcsak a Sátántangó-ban), hiszen a rejtélyességnek és a jelképességnek ugyanaz a kísérteties összefonódása jellemző itt, mint (mondjuk) Dérynéi a G A úr X-ben című regényben. A víziószerűség elemei is sűrűn térnek vissza („álomszerűnek tűnt minden” - olvashatjuk), ám de a bemutatott világ minden többértelműsége mellett sem analóg mindez Kafka és követői lázálomszerű ábrázolásmódjával. Itt ugyanis mindvégig domináns marad a legegyszerűbb, a legősibb, a legelemibb epikai magatartás: valaki elmeséli, hogy hol járt és mit látott. S ennek konkrétsága és evilágisága egy pillanatra sem válik kétségessé. Többszólamú ugyan az előadásmód, s bizonyos 358
