Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11-12. szám - Határ Győző: Életút 2.
annyiban. Másokat már menekítettem úgy, hogy szobát nyittattam, ágyat biztosítottam a Házban: miért épp ne őt? Nem akarok túlozni, Lorcsikám, a fortisszimót nem lehet fokozni. Olyan erejű szőnyegbombázások szakadtak ránk, hogy a vén falak beleremegtek. A betonvázas modem bérházból a bomba kiszívhatja-benyomhatja a kitöltő falat, de a váz áll és a szerkezet a magasban marad. A régi, vastag téglaszerkezetek sok mindent kibírnak; de ha alsó struktúrájukat, „lábukat”, cselgánccsal egy láncos bomba kilöki - úgy zuhannak pokolra egyből, mintha nem tudnák abbahagyni a pokolrazuhogást. Kiverejtékeztem a magam félelem-adagját másodikemeleti magányomban, a robaj nemegyszer oly hosszan tartó volt és a dörrenés akkora, hogy telitalálatnak véltem és a düledezés elültével csudálkoztam, hogy még élek és odafónn vagyok. Rideg októberi idő lehetett, egy ilyen szőnyegbombázás után elhatároztam, hogy „címre” megyek és nem várok tovább. Cimborák voltak a kapuőrök és belevaló két vagány: hunyorítottak és kiengedtek. Nekifeszültem a szembeszélnek és ahogy bele-belenéztem a szembejövők közömbös arcába, szinte beleszédültem ennyi szabadságba. Először jártam az utcán, az utca, az átvágások a keresztezéseken, a régi homlokzatokon a foghíjak, a bombakráterek felfedezése, mitagadás, gyomorremegtető kaland volt. A külső kilencedik kerület, arra kerestem azt az utcát, ahol Csilla nénje lakott, egy női divatszalon főszabásza, nekem aztán nem kellett kérdezősködnöm Pesten, hogy merre keressem KL Akár ne is folytasd. Sejtem a végét. Igazoltatnak, elkapnak, újabb szökés. Rosszabb. KL Elkeveredsz. Nem találod a házat. Rosszabb. KL Zárt ajtókra lelsz: Csilla kórházban. Ha cigányasszonynak születtél volna, már belém láttál volna. Én sem intuíciómra hallgattam, amikor tilalmat/adott szót megszegve, nekivágtam a házrengetegnek. Hiába mondod, hogy el vagy készülve a legrosszabbra; hiába remeg a gyomrod fokozódó izgalmadban, ahogy az utcába befordulsz és két- három emeletes, ódon, szürke házak között felfedezed a hézagot; a dombbá magasodó téglarakást a helyén, ahol volt, a szomszéd ház meredező középfalán a fennakadt, alálógó bársonykanapét, a kiritkult cserepeivel félrelógó háztető felét, amit csak az imádság tart meg egy árva, fennfelejtett szelemen. A „cím” - az megvolt; csak épp kérdezősködni nem lehetett. A telitalálat romvidéke öt-hat házra teijedt s így nem vehettem biztosra a számozást. Fogd le a kezem, ha regényesítek: ez az, amit a magnószalagnak megvallani nem sikerült KL Félelmedben, hogy elsírod magad? Félelmemben, hogy eltörik a gyertya. Tudod, a Nikomachoszi Etikában úja valahol a Sztageirita gyakran idézett kedvencéről, aki az 5. században élt ie. és az ő tiszteletére rendezte Szókratész ama bizonyos „Lakomát” - hogy Agathon síkraszállt Kronosz főhatalma mellett, ki a megváltó istenek közismert mindenhatóságának is határt szab, hiszen hol az az isten az Olümposzon, aki azzal kérkedhetnék, hogy a múltat meg tudja változtatni? S ha most Te méltóztatnál tetszelegni Arisztotelész szerepében, hát kedvencedről, rólam meg, tapasztalataid alapján kettőt elmondhatnál: hogy sem írásmodo938
