Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8-9. szám - Balázsovics Mihály: Áldja meg Pista (novella)

öltönyös, nyakkendős fiatal férfi. Kezében valami ládaféle, vörös krepp-papír szalagokkal betekerve, átmaslizva. Itt a lakáson szavaznak az elvtársak - fordult a jövevény felé Keigli-Bácsi. Tóni, Pista-Bátyám ide dobjátok be, ebbe a nyílásba a voksotokat! - mondta s kezükbe nyomott egy papírcetlit. Pista- Bácsi kummogva nézegette, jó messze eltartva magától. Sólyom-Fater nem figyelt rá, megint a kozák guggolóst próbálta, de ismét lehuppant a konyhakőre. Földobta a mennyezet felé a kezében tartott papírt, s tágra nyílt szemmel követte ahogy az gellert kap a kredenc maszatos-kék oldalán és lezuhant a földre. Röppcédula, röppcédula - rikkantott elváltoztatott kappanhangon, az é betűre téve oroszosán a hangsúlyt. Az öreg asztalos elmosolygott, felállt az asztal mellől - most látom, hogy igencsak dülöngél ő is - jobb kezével magasba tartotta a papírslejfnit, elengedte és az lassan pörögve hullt alá. Visszadöccent a hokedlira, súlypontjának stabilabb tudatában lekezelőleg mondta: így kell ezt csinálni Antal. Marhák, részeg disznók, maguknak semmi sem szent - zsörtölődött Bandi-Bácsi, s fölszedte a konyhakőről a szavazólapokat, valamit firkált rajtuk és belegyömöszölte a piros papírdobozba. Taskó elvtárs kezében a ládával úgy állt, mintha karót nyelt volna, kissé eltátotta a száját, nem szólt semmit, csak diónyi ádámcsutkája mocorgott idegesen. Ez rendben van. Érti, Taskó elvtárs, minden rendben van - mondta nyomatékosan Keigli-Bá. Maga most elmehet, nekem még itt kell maradnom egy kicsit az elvtársaknál, tudja eszmeileg nem lehet ennyiben hagyni, az ilyenfajta hozzáállást - tekintetével ölelgette a pálinkásüveget. Lesz néhány szavam ezekhez - mutatott felénk ormótlan nagy kezeivel. Előretartotta kaijait, mintha holdkórosságot tanult volna, de az éjszaka derekán, az első ügyetlen lépése után elhagyná a maga- biztossága. Mi van Bandi, csak nem akarja megáldani a vörös papírskatulyát - nem hivatott maga arra! Hé Pista, ne aludjon! - kiáltotta Sólyom-Fater, maga az illetékes. Pista-Bácsi megrázkódott ültében, felnyitotta szemeit, mi van, mi van? Adja az áldását a skatulyára, pap volt maga, vagy mi fene. Az öreg asztalos felállt, előre-hátra dülöngélt, magasra tartott kezeivel egyensúlyozta testét, motyogott valamit érthetetlenül, majd visszaroskadt a hokedlire, feje koppant az asztallapon, hunyorgott, pislogott, mint aki hosszú révületből tér magához, kopogtak szárazon szavai. Töltsön Antal, maga fiam, billentette fejét Taskó felé, menjen békével, az Úr kísérti lépteit. Megáldotta a dobozt, mondom, hogy áldja meg, ne szarakodjon, maga fiatalember nem megy sehová, igyon egy kupicával - dühöngött Sólyom-Fater, majd hirtelen megváltozott a kedélye s a Kossuth Rádió szünetjelének dallamára dúdolta: nem jegyeztél békekölcsönt, bazd meg az anyád. Az utolsó hangot jó sokáig kitartotta, mígnem vörösbe-gyúlt arca fokozatosan liláskékbe ment át. Ne fulladozzon itt senki anyja miatt Antal, van gondunk doszt - jegyezte meg Pista-Bácsi, és az asztalon tartott karjaiba próbálta kényelmesen elhelyezni fejét. Taskó tanácstalanul, toporogva várakozott, szemeit Keigli-Bácsira meresztve. Elmehet, siessen, minden rendben van - mondta már nagyon türelmetlenül a langaléta szavazóbiztos, hangúlyozva a rendben szót. Értettem utcabizalmi elvtárs - felelte a svájcisapkás. Ammen - hallatszott horkantásszerűen Pista-Bácsi hangja, s bal karja hajlatába fészkelte fejét és a másik kezével fölülről átölelte ősz koponyáját.

733