Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Pomogáts Béla: Gyökéren termett gyümölcs - Hegyi Endre költészetéről
itt is megjelenik az elárvult és magára hagyott erdélyi magyarság iránt érzett aggodalom, ezt az aggódást mégis legyőzi annak a népi sokadalomnak a látványa, amellyel a költő egy kolozsvári vasárnapon találkozik. A kalotaszegi és csíki lányok sétáját megörökítő versszak mintha Kányádi Sándor nevezetes költeményét, a Fekete-pirost készítené elő: Kalotaszeg és Csík lányai lépnek kart karba fonva, mint otthon a táncban, most elfeledik, hogy messze, cselédnek űzte el sorsuk e zajgó világban — Mostoha létükön tűikéi a móka, vérükben van ez már ősidők óta. Az erdélyi magyarság valóságos élete mindazonáltal megkeseríti az idillikus hangulatot, sötétebbé teszi a költői színeket, a balladák szaggatott és drámai előadásmódjához közelíti az életképet és az arcképvázlatot. A Boszorkánytánc című, gyermekkori emlékeket és hangulatokat felidéző életkép valami titkos rémületet fejez ki: „Számláltuk mind a perceket, / szívünkben hideg rémület, / s éreztük: lassan megtelik / a szemünk könnyel, reggelig / kuksoltunk így, agyonriadt / három gyerek, a virradat / zárta le csak fáradt szemünk, / s vért adott másnap tehenünk.” A Szórványmagyar című költői arcképvázlat pedig szinte reményvesztetten mutatja be a társadalom peremére taszított kisebbségi magyar parasztember életét: Nem volt, mióta él, iskolája, papja, vasárnap a táncot román dalra ropja, nagy időnkint egyszer magyar imádságra elmegy húsvét táján, hetedik határba. Mint akivel senki soha nem törődött, mostoha sorsába már beletörődött, ha nem bírja kézben, elviszi a vállán — ahány szeretője, mind barna oláh lány. Az élet- és arcképeknek egyszersmind jelképes értelme van. Hegyi Endre általában a tárgyias líra hagyományait követő költészete mindig valami sötétebb egyéni és közösségi közérzetet tükröz, a tájleírások, a történelmi remineszcenciák és az életképszerű jelenetek távlatosabb sorsélményeket vannak hivatva rögzíteni. A tiszta nyelvi formák, a zökkenők nélkül gördülő versbeszéd mögöttes terében fájdalmas tapasztalatok rejlenek. Már Hegyi első kötetét az Erdélyi Helikonban méltató költőtárs, Kiss Jenő is arra figyelmeztetett, hogy a természetes formaalakító készség szimbólum teremtő erővel egészül ki: „A csiszolt forma, a színesen cizellált költői beszéd s a zenei finomságok kedvelője örömmel forgathatja ezt a verseskönyvet, de szeretheti az is, aki a szemléltetés elvontabb módjaiban, a képek és szimbólumok nehezebben követhető jelzéseiben találja meg a maga esztétikai gyönyörűségét. Hegyi Endre hajlékony formakészsége 354
