Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 2. szám - Varga Magdolna: Baka István: Farkasok órája

ám e hely nem lokalizálható a Shakespeare-dráma helyszíneként: a szocialista „vadkelet” díszletei között folyik az előadás. A ciklus verseiben a meglepő enjambement- okra hívnám föl a figyelmet, illetve a verselméleti és világnézeti hitvallás versének bravúros rímeire. Nyújtott sorai, kötetlen jambusai az eddig megszokott Baka-versektől eltérő világot hordoznak; noha ez a világ már elmúlt, de a záró vers befejező jelen idejének viszolyogtató besúgóképe nem áltatja az olvasót.

Visszatér a sorba, beilleszkedik a többi Baka-ciklus közé a középső, amely egyben a kötet címadója is. Szerencsére a ciklus címadó verséről már olvashattunk elemzést (Varsányi Anna, Tiszatáj 1991/9) s ennek elemző megállapításait elfogadjuk. Számunkra érdekesebb a nyitó és záró vers dállamossága. Az anapesztikus Esős tavasz akkor is a tavaszt idézné, ha nem szerepelne ott kivételesen a hónapnév is (1989. május). Az Ősziesőzés daktilikus sorai pedig a beletörődést érzékeltetik (1990. november). Nem tudom, hogy Bellmann vagy Brodszkij fordítása nélkül is megszülettek volna-e a zongorára, gitárra kívánkozó művek. A Századvégi szonettek vagy az Ősz van az űrben olyan formabiztonságról tanúskodik, amely kortársai fölé emeli Bakát. Mészöly Miklósnak ajánlott költeménye pedig az „önelhelyezést” kísérli meg. (Arról sem feledkezik meg, hogy a versbe belopja a Vasárnap délután című elbeszélésének, meg az Én, Thészeusz című kisregényének a kamaszát.)

A Farkasok órája a lírai én vergődése a megváltozott világban, az értékösszeomlás ideje, amikor senki sem adhat még tanácsot sem. A lírai hős szembesül körülményeivel, ám ez nem dagályos fordulatokkal, jelképekkel valósul meg. A mesternek vallott Mészöly Miklós világlátása ez, babitsos, adys borúlátás - náluk soha nem tapasztalt, ám a lírában megengedett személyes közvetlenséggel.

Az apokalipszis szakácskönyvéből címének frappáns oxymoronja, a hozzá kapcsolódó három vers ismét váltást jelent. Fölidéződik a miszticizmussal, a kabaliszti- kával kacérkodó, foglalkozó költő (lásd A kisfiú és a vámpírok elbeszéléskötete, más versei), aki mitológiákat értelmez és a jövőbe vetítve értékeli korát. A három vers mint három kiszakadt, nem egymást követő lap kísérel megsejtetni valamit azokból a titkokból, amelyeknek értelmezése körül nem egy vallási irányzat jött létre. Baka blaszfémiája ugyan nem éri el a középkori karneváli játékok élességét („Con- sumatum est”:,Bevégeztetett’ helyett Minden elfogyott!), de profanizált istene ugyanúgy alá van vetve a Romlás törvényeinek, mint a teremtésből bármi más - legföljebb az vigasztalhat minket, hogy ellentétben a Körvadászat Istenével: nem ő a kezdeményező. Akkor ki? Tartok tőle, hogy Baka humanizmusértelmezése itt fordul a groteszkbe és az abszurdba: emfcerközpontú a világ.

Ez a ciklus egyébként a leggyengébb - a megszerkesztettsége szempontjából. Az Örökség még úgy-ahogy kapcsolódik, az Égi zsebóra is (noha az életművet ismerők Koleszár Béla-Mefisztóra is gondolhatnak, lásd Baka István Margit című kisregényét, viszont alig értjük a Sirálytó idehelyezését. A Kerti óda pedig, közvetlenül az Égi zsebóra után, föltétetné a kérdést: most órás vagy kertész a teremtő - s akkor a teremtés mi? De félre a tréfával, a Kerti óda hangszerelése, világképe, költői eszközei inkább a következő ciklushoz kapcsolódnak. Ha megjegyezhető: itt érzékelhető egyedül, hogy Baka két év elteltével jelenteti meg új kötetét. Nem a versek színvonalával van bajunk, csak a rendeződésre nem találunk felismerhető indokot. (Igaz is: kell lenni ilyen indoknak? Be lehet, be kell szorítani a műalkotást az értelmezési stratégiák Prokrusztész-ágyába?) Nem állítjuk azért, hogy az értelmezésünk az egyetlen lehetséges megközelítés.

A kötet záróciklusa talán a legmarkánsabb, leginkább önálló kötetbe kívánkozó egysége a Sztyepan Pehotnij versesfüzete. Ez a tizenhárom vers (csak ennyi?) megérdemelné a tipográfiai kísérletezést: valami olyan nyomdai trükköt, amely a hektográfra vagy a stencilre emlékeztet. Mert szamizdatköltészet ez a javából, sőt mi még Arany János példázatát is megkockáztatnánk a malacvisításról (lásd Vojtina ars poétikája 95-104. sorok). Pehotnij versei, lírai életrajza egy korszak lenyomata

186