Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 4. szám - Balázsovics Mihály: Levelek a hegyoldalból (regényrészlet)
enyém s övé. Nézem a lerobbant nagydarab embert, rázza a hideg, totemarcán karambolozik önmagával a kényszerű mosoly. Nem baj Fater, iszunk még néhány fröccsöt, aztán, aztán szépen hátatfordítunk egymásnak ahogy szoktunk, én erre, maga meg arra. A családi fényképalbumot lapozva, kezembe akadt egy közepes méretű fotó. Megviselt állapotában is érdekfeszítő kép, hátoldalán olasz szöveg: „nulla sfugge al mio obbiettivo” - semmi sem kerülheti el figyelmünket - Photo-Reporter Otto Lenghi, Piazza Carlo Felice 1, Torino, telefon 44-874. Ötvenegy éves fénykép, az alsó részét víz érhette, felhólyagzott a papír, fehér-szürke pörsenésekkel, elvakart apró hólyagokkal egy gyerektenyérnyi folt, kifürkészhetetlen tér és felület, és Apám itt áll, az ázott-múltba mosódik a lába, itt áll talajtalanul, gyökereit elnyeli a papír-semmi, testének többi része mintha lebegne, de körötte karéjban egyenruhás emberek, kivehető arcok, tányérsapkák és a felsorakozott bajnokcsapat. Komoly ünneplő arcok, mosolytalan pillanat-némaság, ahogy előrenyújtja apám a kezét, tisztelettel kissé meghajolva, a testtartás, a fej, megkomponált mozdulatsort sugall, egy történetet mesél elörebiccenése, ahogy rögzítette az objektív, s kimerevítette azt a másodpercet, a kézfogás már-már mitikus valóságát. így milyen más, a megszokott fotó, mely kinagyítva ott függött a csepeli szoba falán, néhány, apámat ábrázoló akvarell, s más bekeretezett fényképek társaságában. Apád kezet fogott az olasz trónörökössel! Hányszor hallottam, ó hányszor! De ez a kópia! Ez, mely négy részre volt hajtva, a hajtás mellett az idő folyamán elvásott, eltörött, négy kisebb téglalappá alakult. Egyszerű kirakós játéka a sorsnak, elázva, megkopva, egy egészen más történetet mesélhet el. Ezt a képet a Fater hordozta magával, mindig nála volt útjai során, mintegy igazolásképpen, hogy Ó Balasics Miska, nem akárki. Szerintem nem a történet dokumentálására kellett az Öregnek a fotó, inkább a folyamatos önbecsülés gerjesztésére használta a fényképet, szellemidézés, menekülés vissza a fiatalságba, nem hagyva megkopni a dokumentálható dicsőséget, elérzéke- nyülni, ragyogni, mint hajdanán. Mellékes itt a tény, a kézfogás, miután megnyerte a Torino 1927-ben a bajnokságot, s mellékes az is, hogy ő volt - mai szóhasználattal az egyetlenegy idegenlégiós a csapatban. Csak a volt nem mellékes! Egy időben akar létezni a mával és csak a Fater a megmondhatója, hogy ez sikerült-e neki lélekmélyen, vagy csak áltatta magát, magának hazudott. Ez már nem az én dolgom, az övé sem, magába fogadta a föld és még nem vetette ki, immár tizenhat éve. Szigethalmon az Autógyárban három műszakban dolgoztam, féktárcsákat esztergáltunk. A felület simaságára kellett nagyon ügyelni, mert ha néhány mikronnal meghaladtuk a tűréshatárt, akkor visszadobták a munkát. A meósok kezében félelmetes fegyverré változott a mikro-óra, ahogy fémcsápjaival végigtapogatták a munkadarabot, az érzékeny műszer mutatója remegett, ki-kilengett, aztán körbeszaladt a számsor mentén, nekifeszült a számlap végén lévő megálljt parancsoló fényes csonkra. Nem mérhető tovább, dobta háta mögé a munkadarabot Karcsi bácsi. Misikém! - ez olyan, mintha kiverte volna a ragya, belesüllyed a műszer. A finomság, Gyerek! Persze, mert kapkodtok, nem köszörülitek meg a kést rendesen, - mondta a magáét. Jó! Ha kiköszörülöm a kést: az idő, ha lassabb előtolást alkalmazok, szintén, - akkor mi lesz a normával, nyelveltem vissza. Egy nagy túróst Fiam, olyan laza 323
