Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 8. szám - Laczkó András: Menhelytől a müncheni nyomdáig (Találkozás Molnár Józseffel) (interjú)

polgári, kispolgári zsidó fiú volt, akkor még nem érdekelte őket a politika. Még nem érezték a náci veszélyt. Táncolni, szórakozni jártak, szórták a pénzt. Viszont mi már akkor magyarságunkat féltettük. Úgy véltük, hogy a munkásság az egyetlen szervezhető erő, amellyel a fasizmus ellen fölvehetjük a harcot. Eljártunk minden ünnepségre, például március 15-én a Thttersaalba, ahol Kéthly Anna mondott mindig virágos szónoklatokat a tavaszról. Nem nagyon tetszett, de a sok ezer munkásnak igen. Elhatároztam, hogy a legközelebbi pártszervezetbe elviszem az osztály felét. Ez a Greguss utcában volt, egy pincehelyiségben. Ott meglepetésemre hat-nyolc öreg zsidó bácsi üldögélt. A nézeteiket tekintve szociáldemokrata talán nem is volt közöttük. Nagyon elcsodálkoztak, hogy egyszerre nyolc-tíz keresztény gyerek beállít. Kérdezték, hogy miért jövünk. Azt mondtuk, a fasizmus ellen akarunk harcolni. Bementek a pártközpontba és elmondták a csodát. Valóban csoda volt, hogy egyszerre ennyi szociáldemokrata fiú belép egy pártszervezetbe, hiszen azt gondolhatták, hogy a keresztény fiatalok mind fasiszták vagy legfeljebb semlegesek. A központból kiküldték, Járó (Jungreész) Dórát, hogy tartson nekünk előadást. Nagyapja pápai rabbi volt, férje munkás, a Csepeli Papírgyárban dolgozott. Miről beszélt? 1848-ról. Volt közöttünk egy munkásfiú, aki nem az iskolából jött. Barátom volt, tüdőbeteg, egész életében alig tudott dolgozni, de a szanatóriumban sokat olvasott. Vass Gyula a neve, és Rákosi első munkás áldozata lett. Hogy állást kapjon, 1946-ban fölvették barátaink a Parasztszövetségbe. A parasztszövetségi, illetve a kisgazdapárti per idején öt az ágyból hurcolták el az ÁVH-sok. Az anyja leborult a katonák lába elé, könyörgött, hogy ne vigyék el, mert meghal a fia. Később nekem sikerült Farkas Ferenc és Erdei Ferenc révén kihozatni az AVH pincéjéből, de pár hónapra rá meghalt. Illik, hogy tisztelettel emlékezzünk meg róla; ö volt a legokosabb és legműveltebb közöttük, jóllehet csak hat elemije volt. Azt mondta Járó Dórának: az előadás nagyon jő, meg vagyunk elégedve, de egy kifogásunk van, Görgei nem volt áruló! Ezenkívül szeretnénk valamit kérdezni: mi a véleménye Veress Péterről, Illyés Gyuláról? És fölsorolta a népi írókat. A szociáldemokrata pártban a népi írók, még a párttag Darvas József és a Veres Péter is, vörös posztók voltak. El kellett csak olvasni Szakasits Árpád lányának az életrajzát, aki azt írja, ők csak röhögtek Veres Péteren. Nagyon szíven ütött, mikor ezt mostanában elolvastam. Röhögtek, hogy egy parasztember a Hortobágy széléről a szellem magaslatára emelkedett! Lassanként megismerkedtem az összes pártszervezettel és elkezdtem előadásokat tartani az ifiknek, többek között József Attiláról és a parasztkérdésről.

Ez melyik évben volt?

1938—1939-ben, diákkorunkban. Iskolatársaimmal az 1939-es választásokon ragasztottuk mindenütt a szociáldemokrata nyalókákat. Az alagútban dolgozó munkások figyelmeztették a főnököket, s a végén már várt minket egy rendőr, aki azt hitte, hogy nyilas plakátokat ragasztottunk, csak hunyorított, „ugye »a nyilas«”, mi meg úgy tettünk, mintha igaza lenne, s szerencsére elengedett bennünket. Mindegyikünk iskolatáskája tele volt nyalókával, így megúsztuk. Mert ha kiderül, kidobtak volna az iskolából. Engem egyszer már ki akart dobatni Orel Géza nevű királyi főigazgató úr, jóllehet az iskola legjobb tanulójának számítottam. Volt egy nagyon derék tanárunk, ta nevét is érdemes megjegyezni, dr. Bolér Jenő, aki Ember vallása rímmel az első világháború előtt írt egy könyvet, amelynek az a lényege, hogy az összes vallások örökéltű tanaiból egyet kell összehozni. A könyvet a Huszadik Század, Jászi Oszkár folyóirata is méltatta. Egyszer megkérdezte, hogy nincs-e meg valakinek Illyés Gyula: Oroszország című könyve. Senkinek nem volt meg. Én fóltartottam a kezemet, hogy nekem sincs meg, de már olvastam, és meg tudom szerezni. Honnan? A cukrász szakszervezet könyvtárából. Elhoztam a könyvet. Elolvasta. Visszaadta és elmondta, hogy azért nem tudja megvenni, mert egy kis családi házat épített és minden pénze arra megy. Az iskolában a gyerekek is érdeklődtek, és körbejárt a könyv. Oroszország

676