Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - Bicskei Zoltán: Szabados György elfelejtett éneke (tanulmány)
BICSKEI ZOLTÁN / Szabados György elfelejtett éneke Nemcsak azért nehéz a Szabados-zeniéről írni, mert az irodalmárok szerint „zenéről okosan csak hallgatni lehet”, hanem, mert kevesen tudtak századunk nagy komponistái közül zenéről úgy szólani, mint éppen Szabados György. Erről a nemsokára megjelenő Vagy fisz vagy gesz vagy (JAK-füzetek) c. kötete valószínűleg sokakat meggyőz majd. Nehéz a benyomásokon felül valami érdemlegeset mondani úgy, hogy közben ne Szabados találó és pontos kifejezéseit használjuk. Írásomba is beépültek egyes elnevezései, nézetei, beszélgetéseink különféle vetületei. És hát különösen nehéz számomra úgy írni, hogy pont a leglényegesebbről, zenéjének tartalmáról, sugárzásáról, a kínon túli katarzistól, a muzsika melegéről ne essék szó. Ennek a cikknek viszont más a szándéka. Szabadosnak kor társainál nehezebb utat fcelliletít bejárnia. Az előbb tiltott, majd a lényegében máig is lenézett jazz felől jőve. Később a hatvanas évektől kezdve a jazz utánzásától is radikálisan elrugaszkodva mindenért külön kellett megküzdenie. Úttörő volta, valaimiinit zenéjének tágassága a zenei műfaj okra parcellázó zenefársa- dalom máig tartó kiközösítését vonta maga után. A hatvanas és hetvenes évek fordulópontján csak egy abszolút tudatos művésznek sikerülhetett egy sajátosan új művészet kihordása. A tudatosság, mint Szabados is vallja, nem kiindulópont volt, hanem az érzékek mélyéről felhozott anyag vállalását és letisztulását segítette elő. Szabados interjúiban (Új Symposion, Jazz Stúdium) többször is eiimonidta az indulás, a saját hangra találás felszabadító hatását. Az önmagában ímegérzett zenei világ és az archaikus réteg párhuzamára, a népzenei gyökerekre már mások is felhívták a figyelmet. Zongorajátékának liszti vonását magam is említettem, de pl. bizonyos beethoveni markáns ritmusjegyek és más jellegzetességek elemzését még ezután kell elvégeznie a kritikának. Kompozícióinak jellegzetes asszimetriájú időérzete, a minden zenei összetevőre 'kiható mikrorészlétek fontossága, egyáltalán a Szabados-zene lényegi elemeinek zenetudományos kibontása azonban még nem történt meg. Szabados természetelvű, nagyobbrészt rögtönözve megszülető zenéje beavatásrítusa egy olyan szellemi/érzéki hagyományba, mely a magyar népzenében lényegileg megtalálható. Szabados mély kötődése a népzenéhez és a bartóki, kodályi életműhöz nyilvánvaló. A népzene, vagy ahogy Bartók nevezi: parasztzene, kollektív alkotás, amely előadásában helyet ad az egyéninek, a kollektív tapasztalatot mindenkor az egyedi és sajátos megéléssel gazdagítja—hitelesíti. Ezt az állandó és időtlen élményt tudta Szabados máig is érvényes szellemet/érzéket hordozó zenei közeggé tágítani. Zenei világa kibontakozásának természetesen több állomása, korszaka van. Szabados esetében — rögtönzött zenéről lévén szó — nagyon nehéz lesz a dökumen- tumfelvételek hiánya miatt feltérképezni a hatvanas évektől kezdődő különböző formációk (szóló, duó, trió, kvartett, szextett stb.) tevékenységét. Szabados zenéjének súlya és vízválasztó szerepe azonban mindenképp megköveteli ezt, még ha magán- gyűjteményekben lévő felvétel-sk összegyűjtésével kell is az összegzést előkészíteni. Szabados megújulásra képes állandó nyitottságának, dogmamentes befogadóképességének is köszönve a nyolcvanas években nagy minőségi ugrás történt zenéjében. (Jellemző felfogására, hogy az időnkénti önfeledt, minden behatároltság, célirányosság nélküli szabad kollektvív rögtönzésekét tartja a legfontosabbnak.) Letisztulásról, egyfajta leegyszerűsödésről is beszélhetünk. Első találkozásom ezzel az újabb zenei mélyréteggel a preparált zongorára írt Koboz-zene (1982) volt. (Bizonyos vonatkozásokban rokon az akusztikus zongorára írt K-modellek (1983) egyes vonásai550
