Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 5. szám - Elek István: Levél a főszerkesztőhöz
A gyakran elhangzó intelmet, hogy van veszítenivalónk, érdemesnek látszik tá- gabb összefüggésekben értelmezni. Ma már voltaképpen nem az a kérdés, hogy azt az életszínvonalat és szabadságfokot, amit korábban elért az ország, megőrizhetjük-e? Hiszen az életszínvonal romlik, és bizonyosak lehetünk benne, hogy az adott szabadságfokot garantáló politikai mechanizmusok az ennek nyomán felerősödő társadalmi ellentétek politikai kezelésére nem lesznek már képesek. Más feladatra hozták egykor létre őket, imás a történelmi íukciójuk. Vagyis nem lehet ma program annak a megőrzése és megerősítése, amit elértünk, ami van, vagy egyre inkább csak volt. Az előrehaladó válságban alternatíváink is világosabban kirajzolódnak. A lesüllyedéssel a fejlődés perifériájára, a harmadik világ országai közé, a modellértékű kiugrás lehetősége áll szemben. S talán másképpen látnánk egymást itt bent, ha még tágabb horizontra emelve tekintetünket, tudatosítanánk magunkban, hogy negyedszer van föladva nekünk e században valójában ugyanaz a lecke, és ’18, ’45, ’56 után talán éppen ma, ’88-ban a legkedvezőbbek a feltételek ahhoz, hogy a megoldás valóban a belső erők arányain múljék. Egyrészt, mert kedvezőbbek a külső feltételek, másrészt mert bőven vannak tapasztalataink, amelyek figyelmeztethetnek egy szemléleti alapkövetelményre: termékeny politikai megoldást csak olyan változás hozhat, amely amellett, hogy a többségnek előnyös, a politikai kisebbség számára is méltányos. Ilyen eredményhez pedig csak úgy lehet eljutni, ha a felekben kölcsönösen megvan a hajlandóság az önkorlátozásra. Ha ia megegyezésre nem kényszer hatására, hanem elvi okokból törekednek, felismerve, hogy a közjó nem elvont eszme, hanem ilyen egyszerű dolog, a mindenkori belső erők egyensúlyán alapuló politika. Ha változik s így változik a helyzetünk, kérdéseink pontosabbak, a válaszkényszer nyomasztóbb s az időnk kevés, úgy hiszem, szerzőnek és szerkesztőnek egyaránt indokolt újragondolnia felelősségét és lehetőségeit. Másban nem reménykedhetünk, mint hogy az őszinteség és a felelősségteljes gondolkodás összeegyeztethető a politikai kérdésekben is, vagy talán inkább, hogy szétválaszthatatlanok. Azért írom ezt a hosszú levelet, hogy a magam módján bizonyságot tegyek róla, és ezáltal meggyőzzelek, segítene a közös dolgainkról való tárgyilagos gondolkodásban, ha a nyilvánosság előtt is lehetőségem lenne e bizonyságtételre. Barátsággal üdvözöl: Elek István Kerecsend, 1988. január 25. 452
