Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Hamvas Béla: Az öt géniusz (részlet)
erény az erő, és műveltség a hatalom, annál mélyebb az, amit úgy hívnak, hogy civilizáció. A nyugati tájon a civilizáció nem saját földi, csupán kisugárzás, ezért csupán kultiváltság. Itt épült Fraknó, Délnyugaton Somló, északon Árva, Erdélyben Vajdahunyad. Fraknót eredetileg uralomra és védelemre építették, de eredeti értelmét elvesztette és túlnőtt rajta. Már nincs értelme harcolni ott, ahol a sors eszménye nem a győzelem, hanem a rend. Fraknó előkelő lett és nyugodt, a civilizáció vonásait vette fel, meglágyult és barátságos lett. Már nem fenyeget, hanem hív. Somló a déli vár, de rom, ahogy délen a régi élet már csak rom, legenda és emlék. Szőlőinda növi be és sok mese. Somló nem múzeum, hanem a vadméhek tanyája. Árva az északi vár. A Szirten magában áll és a völgybe néz, mint a sas. Köröskörül a nép értetlenül nézi a falakat és a nagyszerű bástyát. Száz és száz kilométerre csak a félig fődbe nyomott házak és most egyszerre itt a vár. Vajdahunyad sötét pompája és dinasztikus kevélysége ismét más. Ez itt a bizánci szellem. A völgyben itt is csak éppen elhagyták a kőkorszakot, de a nép itt nem elveszetten él, inkább leigázva. Vajdahunyad gazdag és fényűző úr, belül csupa nemes bútor, kényelem és biztonság, kívül a pásztorokat széttépik a medvék. Az Alföldön pedig nincsen vár, ha volt is, értelmetlen volt. Sohasem akart itt senki végleg megtelepedni. Uralkodni pedig? Inkább sátorban lakik, hogyha nem tetszik, elmehessen. A történeti alakok közül a nyugati géniuszt töményen Széchenyi István jelenti. Széchenyi nem akart mást, mint Nyugatot az egész országra kiterjeszteni, az intenzív kultiváltságot megteremteni, hogy a nyugati polgárosultság- ba az egész magyarságot beolvassza. Gondolataiért ezért lelkesedtek olyan sokan, és ezért ellenkeztek vele olyan sokan. A békés Wilhelm Meister-eszmény, aki a közösségnek magát tudatosan alárendeli. Olyasmit óhajtott, amit sem Észak, sem Kelet, sem Erdély, még ha akart volna sem tudott volna teljesíteni. Mindennek csak Nyugaton van értelme. Hiszen az alárendelésért az ember csak itt nyer a többivel egyenlő elbánást és biztosított létet és szellemi színvonalat. Keleten, aki megadja magát, az szolga, szociális egyenlőség, biztosított lét és színvonal pedig nincs. A prosperitás gondolata az intenzív gazdaságból szervesen fejlődött ki. Az intenzív gazdaság pedig az egyre mélyülő és fokozódó műveltségből fakadt. Mindez Keleten, vagy Erdélyben irreális. Nyugaton az eszköz belülről nőtt, mint a szokás és a törvény. Keleten az eszköz jelentése egészen más, fegyver az individuum kezében, amellyel hatalmát növelheti. Intézmény pedig korlát és teher. Nyugaton az ember életmódja minél rendszeresebb, szabadsága annál nagyobb. Keleten, ha az ember olyan színvonalon akar élni, mint Nyugaton, hússzor annyit kell dolgoznia. A két életrend között ki nem egyenlíthető értékeléskülönbség van. Széchenyi mindenesetre korának naiv nacionalista téveszméiből kiindulva azt hitte, hogy mert magyarul beszél, az egész nemzet egységes. Sopront a Kunságba akarta vonni. Dél és Kelet, Észak és Erdély költészetének kifejezése a líra. Nyugat az országban az egyetlen hely, ahol a magától értetődő kifejezés a próza. A próza a civilizáció és a valóság műfaja, ahogy a líra az álmoké és az eszményeké. A líra címszava az egyén, a prózáé a személy. Keleten, Északon, Erdélyben még a regény is lírikus. Nyugaton a próza azért a költészet műfaja, mert az élet bázisa a próza. Ha fáradt, akkor banális. A lét másodrendű, az első a civilizáció, az ember másodrendű, az első a személy. A kérdés, hogy van-e még itt nyugaton nép, vagy csak egyfajta szociális 235
