Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Cseres Tibor: A Székely Hadosztály dicsősége, kálváriája és anabázisa (regényrészlet)
— Nagy stratéga veszett el benned, Ödön bácsi!) A gyalogmenetben elindított, századokra bontott csapatokat elválasztották tisztjeiktől, s Nyírmadára és környékére terelték őket. Amint a géppuskákkal megerősített román csapatok közé jutottak, a szitkozódás, lökdösődés, bangyinázás egyre erősödött, de a kenyérzsákokkal felmálházott székelyek kifosztását még nem kezdték el. Keserves gyaloglás volt ez, s a bajtársiatlan bánásmód első megnyilatkozásai után, még aznap legtöbbje megbánta, hogy az ellenség kezére adta magát. Csűrökben és szérüskertekben töltötték az első hideg éjszakát. Vízen kívül csak maradék kenyerükre hagyatkozhattak, s a lakosság gyér segítségére. Április 27-től 30-ig Nyírbaktára hajtották századonkiint a foglyokat, itt már alkalmankint létszámfölényben voltak a románok, nem is szólva fegyveres hatalmuktól megnövekedett bátorságukról. Akin ép csizmát, vagy jóállásúnak látszó bakancsot láttak, azt lemarasztva a csapattól, megszabadították lábbelijétől. A vasútállomásán aztán a vagonba-zsúfolás szertartásakor minden fölösleges holmit leszólítottak a székelyekről. Álló hétig tartott az utazás Debrecenen át Brassóig. Egyetlen falat ételt sem kaptak ezalatt a székelyek. Amikor a hegyek közé értek, látva, hogy már nem történhet csoda foglyaik menekítésére, nyílt pályán megállították a vonatokat a fogolykísérők és teherkocsiról-teherkocsira haladva módszeresen elvégezték a fegyvertelenek kifosztását. Akadt ugyan imitt-amott olyan vagon, ahonnan a székelyek puszta kézzel verték ki a felkapaszkodó fosztogatókat. De a megtorlás nem maradt el. Amikor Brassóban a teherkocsikból ki- lökdösték az éhes, meggyötört székelyeket, sokuk mezítláb, s nem egy gatyára vetkőztetve gyalogölt a diadalmas fegyveresek erős sorfala között a Fellegvárba, vagy a szögesdrót-sövényekkel erősen megerősített tüzérlaktanyába. Nem volt könnyebb sorsuk azoknak az ezreknek, akik Fogarasra vagy Craiovára kerültek. Sőt, távolabb szeretteiktől, s hosszabb éheztetés után jutottak el az első zsírtalan káposztalevesig. A fogarasi vár dohos falai között és a craiovai pokolban sínylődök szenvedtek igazán, mert távol voltak övéiktől, akik Brassóig így-úgy eljutottak volna. A sótlan, moslékszerű ételek még a tisztek között is rendet vágtak, a deszkadikóík „kényelme”, a férgekkel fertőzött cellák a demeoseri döntést naponta eszökbe juttatták. A legfelső román parancsnokság, a franciákkal karöltve, mint antant hatalom, a Kratochwillal megkötött fegyverletételi egyezmény egyetlen passzusát, ígéretét sem tartotta meg. A tiszteket is lefegyverezték, bár ők kardjuk viselésére igényt tarthattak volna. S mire Szamosújvárra jutottak, fokról- fokra őket is megszabadították értéktárgyaiktól s csizmáiktól (lovaglónadrághoz — bakancs!). Egyedül Kratochwillnak engedtek némi szabad mozgást, de ő is egyre ko- pottabb és napról napra elkoszolódó egyenruhájában szánalmas látványt nyújtott. Mikor eljutott a Consiliu Dirigenthez, a kormányzótanácshoz, s személyesen Maniu Gyulához, ő hirtelen szobájába csődítette környezetét, hogy lássák, a fegyverét vesztett szánalmas ellenség mint jön a diadalmas népnek kezet csókolni. Mert a brassói Fellegvárban a Magyarországról begyűjtött újabb fogoly- ezreik miatt élvLseiihetetlenül szűkössé vált a kvártély, a Székely Hadosztály tisztjeit, köztük Thuróczy Ödön ezredest és Hautzinger Gusztáv vezérkari szá214
