Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Cseres Tibor: A Székely Hadosztály dicsősége, kálváriája és anabázisa (regényrészlet)
hadnagy a főőrstől jelenti, hogy főőrsét Nagykocsord keleti kijáratáról a románok visszavetették és már a falutól nyugaton nyomulnak elő. Ezalatt a főőrs géppuskás szakasza tüzelt. Csongor elrendelte, hogy a tarackos üteg 1 lövegszakasszal a 2. főőrsöt s 1 lövegszakasszal a 2. főőrsöt támogassa. Négy óráig a románok nem tudták visszanyomni a mi csapatainkat, de az 1. számú főőrsöt keletről átkarolás fenyegette, ennek kivédésére a tartalékból a 3. századot a főőrs és a Kraszna csatorna közötti sávban a zászlóaljparancsnoka által támadásba rendeltem. Ez a támadás azonban a románok túlerejével szemben csak az országúttól délre 2—300 lépésnyire jutott előre, ott elakadt. Ezzel egyidőben a kettős vasúti hídra erős, pergőtűz-szerű ellenséges ágyútűz feküdt. Egyes lövések Mátészalka délkeleti részére hulltak. Negyven román ágyú tüzelt ez alkalommal a híd környékére, azonban a hidat megrongálni és géppuskáinkat elűzni nem tudta. Külön parancsom nélkül, Moldován százados nehézütegével a román lövegeket kereste és találta el, elhallgattatva legalább 8—10 ágyút a legveszélyesebbek közül. Ugyanakkor tarackos ütegeivel a hidat rohamozó román századokat szórta meg. Az ellenség nagy veszteségeket szenvedett, de a hidakon átjönni nem tudott, pedig a rohamok egész sorozatát hajtotta végre. A Kraszna-csatornát azonban annyira megközelítették, hogy a harcoló csapatokat csak a csatorna választotta el. Állásaink mindvégig kezünkben maradtak. Mivel a 3. század a sok román golyószórótól nagyon szenvedett s velük szemben csak puskatűzzel védekezhetett, a zászlóalj két századdal ellentámadásra indult Mátészalka déli szegélyétől keletre lévő hídon keresztül Homokalj a-irtáson át. Itt azonban megállítottam a támadást és a harc félbeszakítását rendeltem el, mert a hadosztályparancsnokság nem akart döntő csatát — parancsot adtam a Vajára vonulásra. Távbeszélőn mind a négy zászlóaljnak parancsot adtam, hogy szürkülettel szakítsák meg a harcot és észrevétlenül menjenek vissza. A hadosztálynak ezt a döntését személy szerint én nem helyeseltem, de a parancsot végrehajtottam. A harc végig nagyon heves volt, különösen az I. zászlóaljat nagyon megközelítették a románok, de a géppuskatűz és Csongor lövegeinek célzott találatai minden támadást vérbe fojtottak. A századok szürkületben gyülekeztek, a géppuskákat szekerekre málházva Jármi felé indultak. Csongor ütegei úgy alkottak maguknak utóvédet, hogy fogatolt állapotból bármikor lemozdonyozva kartáccsal fogadhassák esetleges üldözőiket. — A mátészalkai vasútállomás közelében, amikor a hadosztályparancsnok Hughes-gépen még Debrecennel beszélt s vagy másfél gyalogszázad még félig-meddig rajvonalban volt s Csongor egy ütege képezte a lehetséges utóvédet, ő maga is ütegparancsnoka mellett tartózkodott, hogy ha kell magára vállalja a nehéz helyzet ódiumát. Alig távozott a vasúti állomásról a hadosztály- parancsnok — Mátészalka felől az esti homályból kibontakozott egy hatalmas, pikás román lovastömeg s az utóvéd felé eredt. Amikor az ezrednyi rogiori had észreveszi a kicsiny székely osztagot, vágtazni, rohamozni kezd. A székely gyalogság megáll, a tüzérek lemozdonyoznak, nyilván feszülten, s talán reszketve parancsnokuk nyugalma alatt. Amikor a hatalmas lovastömeg eléri a biztos lőtávolt jelentő 800 métert, Csongor nyugodt, kemény hangon a következő parancsot adja beosztóttjainak: „Előttünk lovasság! Irányozni! Három előreidőzített gránát-srapnell. Lődd ki!” De megszólalnak a 199
