Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Dalos Margit: Liturgikus zene ikonnal (próza)
emelgetést, csak a port kavarja maga körül, mint az aprókat káráló pöttyös szárnyú tyúkok. És akkor jutott eszedbe Popov. Popov, aki biztos örülne egy ilyen lemeznek. Bár lehet, hogy amit érezne, nem volna örömnek nevezhető, sokkal inkább megrendülésnek, de mindenki tudja, hogy a maga módján ez többet jelenthet. Liturgikus lemez Popovnak, gondoltad magadban, de rögtön érezted, hogy ez így csonka, nem helyén való, s Popov nevét arkangyal nevekkel díszítetted körbe, s láttad is a szépen metszett cirilbetűket egy arany háttér előtt felragyogni: MIHAIL GAVRIILOVICS POPOV, s még valami ógörög jelet is odaképzeltél, amilyeneket Feofán Grek, vagyis a görög szokott a képeire tenni. A betűk vörhenyesen vibráltak elő az aranyból, vagy inkább az arany viliódzott ki a piros betűk mögül, mint Mihail Gavriilovics nyakában az aranykereszt a vastag lánccal, melyeket hol eltakart a vörös szakáll lengő rácsozata, hol tünékenyen felragyogtatott. Ennél sokkal többre nem is emlékezhetsz, mert te magad akkor még éppenhogy felérted az ablak párkányát, s két kezedre támasztva fejed, olyan kékszeműen néztél a világba, mint az aranyszálon lógó karácsonyfa-angyalok. Mihail Gavriilovics Popov mindig a Garba- rek ház kapuja mögött tűnt el, amelynek mindkét szárnyán egy négyszögű ab- iakocska volt, rácsokkal cifrán behálózva. S legszívesebben addig könyököltél volna a magas ablakpárkányra, míg Popov a kapuban újból fel nem tűnik, de gyakran előfordult, hogy elszólítottak, s te akkor még olyan könnyen mozgatható voltál igazán, mint az aranyszálon lógó pufók angyalok. POPOV. PÖPA. Sokáig nem tudtad, hogy a kettő közül melyik a neve. Sok év múlva aztán — akkoriban még a kevés számú év is soknak tűnt, — amikor a kötelező orosztanítás címén Lajos bácsi, az orosz fogságból hazajött bankhivatalnok az osztályban olyanokat mondott, hogy hímnem, nőnem, semlegesnem, az egyetlen, amire gondolni tudtál, az volt, hogy a Popov a hímnemű Pópa. És ennek volt értelme, és tág, titkos jelentése, nem úgy, mint a nőnemű táblának s a hímnemű asztalnak. De hol volt akkor már a te karácsonyfás an- gyalságod!? Ügy hiszed, már a ház mögötti kis pincében kezdted a levedlését, mint egy szűkké vált kígyóbőrét. Amikor a katonák puskát szegezve tolták maguk előtt az asszonyokat a kijárat felé, s Csongor néni az udvaron úgy kiabált, hogy tán Csepelig is áthallatszott, s Csongor bácsi csak ült a prices szélén az arcát a kezébe temetve, s amikor később megkérdezted anyádat, hogy hová vitték őket az oroszok, még félig az édessimaságú angyalbőrben voltál, de amikor anyád azt válaszolta, hogy krumplit pucolni, s te ezen kicsit eltűnődtél, érezted, hogy valami lágy puhaság mállik le rólad, s a lábaddal néhány aprót kalimpálva leráztad az utolsó foszlányait is. Lehet, hogy a pincében a tűzifák s szénhalmok alatt ott porlad valahol az ártatlan angyalságod utolsó jele. Amikor a pincéből feljöttetek, az ablakpárkány mintha valamelyest lejjebb csúszott volna, ha rákönyököltél, már nem volt kicsiangyal formád, de a cafatokban lógó sötétítő papír és üvegcserepek közt ki is gondolt akkor angyalokra ! ? Egyre ritkábban szólítottak már vissza az ablaktól, mert a repedt falú fű- tetlen lakásban mintha mindenki csak magára figyelt volna, s ha mégis szóltak, az olyasmit jelentett, hogy krumplit hoztak a Hangya-üzletbe, s sorba kéne állni, vagy hogy szaladj át az Ilus nénihez kenőszappanért, hitelbe. Így aztán lassan megtanultad, hogy hogyan kell magadra csukni a hátad, minden feltűnő látványosság nélkül, nehogy a kintrekesztettek zokon vegyék. S amikor ezt nagyravaszul finoman kigyakoroltad, akkor kellett rájönnöd, hogy senki, de senki nem kíváncsi rá, hogy mit rejtegetsz a hátadon belül. S a hátadon túlról még néha beszivárgott a kormozó petrofor sustorgása, vagy a vasaló 1066
