Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Széll Kálmán: Irreverzibilis élet - reverzibilis halál? (esszé)

A mi jelenlegi törvényeink nem engedik meg a „halálba segítést”, de köteles­ségünk a beteget „segíteni a halálban”. E téren valóban sok a tennivaló. De még e vonatkozásban sem lehet sematizálni. A fájdalommal és/vagy félelemmel küzdő be­teg számára pl. a morfin csodás megváltást jelenthet, de rutinszerű adása esetleg a maradék gondolkodástól (búcsú, végrendelet stb.) foszthatja meg a beteget. A papi látogatás (betegek szentsége) némelyeket megriaszt és szembesít a véggel, másdkat megvigasztal, megnyugtat, megbékít. (Romániában sok kórházban ma is divat a hal­dokló kezébe égő szentelt gyertyát adni, ami a vallásos beteget az örök világosságra emlékezteti.) Egy biztos; ha valaki egész életében vallásos volt, ne a halálos ágyán akarjuk „leszoktatni” vallásosságáról. Ahogy az ember Kosztolányi szerint „egyedü­li példány”, úgy halála is individuális, éppen ezért a halálban való segítésre nin­csenek és nem is lehetnek általános receptek, vagy éppen csodaszerek. Irreverzibilis élet? Csak átvitt értelemben létezik. Meggyőződésem, hogy ha mégis lenne, úgy az élet legnagyobb büntetése volna. Mert attól értékeljük a nappalt, a nyarat, a hegyet és a madárcsicsergést, hogy van éjszaka, tél, síkság és csend. Reverzibilis halál? Csak ideág-óráig lehetséges. Nekünk orvosoknak kötelessé­günk a halált a mindenkor rendelkezésre álló lehetőségeink mértékében „okosan” el­odázni, de végül is szembe kell néznünk vele. Betegeink érdekében, — akik mellett emberségesen ott kell állnunk — és saját személyünkben is. E téren az orvosi eti­kának és társadalmi gyakorlatnak még egyaránt sok pótolnivalója van. .. mert mi csak héj és levél vagyunk. A nagy Halál, mit mindenki magában hordoz, az a gyümölcs, ami körül minden forog”. (Rilke) FORRÁSOK Bondy B. (szerk.) : Heilung durch Nähe. Her­derbücherei. Freiburg—Basel—Wien 1975. Buda B.: A lelki restség. ÉS 1984 28/3 3 Czeizel E.: Az önpusztítás ragálya. ÉS 1984 28/2 5 Csepeli Gy.: Az élet értékei. ÉS 1984 28/5 3 Engels F.: A szocializmus fejlődése az utó­piától a tudományig. Marx—Engels II. Vá­logatott művek. Szikra Bpest. 1949. 127. o. Ephrem Else Lau: Tod im Krankenhaus. J. P. Bachem Verlag Köln 1975. Glaser B. G., Strauss A.: Interaktion mit Sterbenden. Vandenhoeck és Ruprecht. Göttingen 1974. Guimard P.: Az élet dolgai. Magvető Bpest. 1978. 167. Gyulai P.: Tanács (versrészlet) Hankiss J.: Hajnali három. Gondolat Bpest. 1982 195 Joós E.: Kultúra és etika. Vigilia 1983. 48 844 Józan P.: Ha a valóság olyan, amilyen. ÉS 1984. 28/7 5 Juszt L., Zeley L.: A halál egészen más...? Medicina könyvkiadó Bpest. 1982. Kautzky R.: Sterben im Krankenhaus. Her­derbücherei. Freiburg—Basel—Wien 1976. Kocsis E.: Halál és örök élet. Confessio 1979. 3/4 7 Krilohlavy J.: Szemtől szembe a halállal. Orv. Hetil. 1984. 125 809 Kübler Ross E.: Wass können wir noch tun? Antworten auf Frangen nach Sterben und Tod. Kreuz Verlag. Stuttgart—Berlin 1975. Kübler Ross E.: Interwiews mit Sterbenden. Kreuz Verlag. Stuttgart—Berlin 1975. Kübler Ross E.: Reif werden zum Tode. Kreuz Verlag. Stuttgart—Berlin 1976. Kunt E.: A halál tükrében. Gyorsuló idő so­rozat. Magvető kiadó Bpest. 1981. 155 Lindberg W.: Gespräche am Krankenbett. E. Reinhard Verlag. Köln 1975. Magyar I.: Interjú Széli Margittal. Teológia 1981. 15 219 Magyar I.: Horti József interjúja. Term. Vi­lága 1983. 114 398 Manners E.: The vulnerable generation. Cas­sel kiadó London 1971. Moody R. A.: Life after life. Mockingbird Books Inc. Covington Georgia 1975. Nemere I.: Hogy szépen haljunk meg. ÉS 1983 27/33 5 Petri G.: Tudományos gondolkodás, orvos­képzés, orvoslás. Orv. Hetil. 1983. 124 1858 Sontag S.: A betegség mint metafora. Európa könyvkiadó. Bpest. 1983. Széli K.: Az authanasia és az orvosi etika néhány kérdéséről. Orv. Hetil. 1976. 117 2948 Széli K.: A Markusovszky Kórház története. Vas megyei Tanács Markusovszky Kórház Rendelőintézet kiadása. Szombathely 1979. 102. Széli K.: Több emberséget a gyógyításba. Orv. Hetil. 1981. 122 545 Széli K.: Az interdisciplinaris együttműködés deontologiai vonatkozásai az anaesthe- siologus szemszögéből. Orv. Hetil. 1981 122 3191 Széli K.: Az intenzív betegellátás néhány idő­szerű kérdéséről. Orv. Hetil. 1982. 123 2529 Wiesenhütter E.: Blick nach drüben. Selbster­fahrungen im Sterben. 3. Auflage. Gü- tersloher Verlagshaus. Gerd Mohn 1976. 718

Next

/
Oldalképek
Tartalom