Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Radnóti Sándor: Megalázottak és megszomorítottak (Krasznahorkai László Sátántangó című regényéről és irodalmi környezetéről)

házyt, Mészölyt említsem, e három oly különböző művészi kedélyű és világlátású íróban közös, hogy náluk — Hermann Broch szavait kölcsönözve — az ábrázolás- technika az ábrázolás tartalmává válik- Tandori Dezső páratlan radikalizmussal dolgozta ki az „egyszemély-viszonynak”, a lírai én-regénynek egy új, önanalizáló szerkezetét. Esterházy Péter, aki a hermeneutika és dekonstrukció korának európai színvonalú művésze lett, a Termelési regény máshol méltatott és bírált kísérlete után egy olyan rendkívül variábilis nagyforma kialakításán fáradozik, melyben a regényformának alárendelt, relativizált a funkciója, s melynek legjelentősebb darabjai, A hely, ahol vagyunk című novella, a Daisy című prózai szatírjáték, illetve a Fuharosok című költői mítosz eleve más hagyományból táplálkoznak. Mészöly Miklós pedig, aki alighanem a műveiben legmélyebben gondolkodó magyar prózaíró ma, a nagy redukciót legkövetkezetesebben végigvivő regényében, a Filmben paradox módon megfordítva valósította meg Gide „tiszta regény”-álmát. Gide így írt: „lemezteleníteni a regényt minden olyan elemtől, mely nem tartozik sajátlagosan hozzá... A külső cselekmény, a balesetszerű események, a tárgyi sérülések a film birodalmába tartoznak, úgy illik, hogy a regény átengedje őket”. Nos, Mészöly a megfigyelő és megfigyelt (író és tárgy) ellentmondásába ütközve, és az előbbi szubjektivitásának minimalizálására törekedve éppen a filmkamera megfigyelőállásának és a megfigyelt balesetszerű eseménynek, a tárgyi sérülésnek negatív s persze kritikával ábrázolt modelljét dolgozta ki. A rövid körséta végére érve két művet említek még. Az egyik Spiró György jelentős könyve, Az Ikszek, mely látszólag a leginkább hasonlít egy hagyományos regényre. A tüzetesebb vizsgálat azonban arról győz meg, hogy „színházi regény” nemcsak témája meghatározása, hanem az előbb említetteknél nem kevésbé határozott nominalizálása a műfajnak: e regény hősei csak színpadi arcukat mutatják meg az olvasónak. A másik az egyetlen olyan jelentős mű, amely a dilemmák tudatában visszafordult a kanonikus regényhez, egy pompás személyiségnek, és nem — vagy csak Bóváryné-módra — a szerző személyiségének életvilágát felidézve. Ám a végtelen nehézséget itt a kivételes építésmód mutatja. Ez a regény ugyanis imitált múlt századi lírai versekből és költeményekből, illetve ezek fiktív keletkezéstörténetét feltáró naplórészletekből épült fel. Weöres Sándor Psychéje.

Vannak színvonalas jelenségek a mai magyar prózában, melyek naiv módon vagy érdektelenség okából érintetlenek maradtak azoktól a dilemmáktól, melyek az említett írókat rosszkedvűen komolytalan kultúránkban ritka mód komoly és kötelességtudó erőfeszítésekre, a mesterséggel szemben alázatos, a művészetben leleményes kísérletekre ösztökélték. Az érintetlenül maradt irányok közül egyről még szó esik majd. De Krasznahorkai László regénye nem tartozik közéjük. Ez a mű ugyanis a modern regény kérdéseinek ismeretéről tanúskodik, s a kérdésekre — mindenekelőtt a metafizikai kérdésre, a regény idő-problematikájára és a megfigyelő-megfi- gyelt viszony író-dilemmájára — válaszok fogalmazódnak benne, csakhogy nem ugyanazon a nyelven. Ugyanakkor, ahogyan beszél, az nem stílusvariáció a régire, hanem áldozat és formakitalálás, annak nagyszabású végiggondolása, hogy a tudat, és a műhely milyen feltételek között tágítható ma extenzív világgá.

2. A Sátántangó magyar vidéken, néhány helység-, kastély- és majornévből kikövetkeztethető módon egy Gyula környéki telepen játszódik. Valaha itt virágzó gazdaság volt, amely azonban összeomlott, s a telepet felszámolták. Csak azok maradtak, akiknek végképp nem volt hová menniük, három gyermektelen házaspár, Schmidték, Kránerék és Halicsék, és három agglegény, a bezárt iskola egykori igazgatója, egy felfüggesztett orvos és Futaki, aki gépész volt. A tanyán a Horgos család él, az özvegy anya (a családfő öngyilkos lett), a két nagylány, akik a nem működő malomban állnak a telep férfilakosságának szolgálatára, a 12—13 éves kamaszfiú és Estike, a félkegyelmű kislány. A közelben él még egy vak tanyás. A telepen kocsma üzemel. A kocsmáros a városban vett házat, felesége be is költözött. Mindenki fél lábbal él itt, a legtöbben el szeretnének menekülni.

754