Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 6. szám - Szemelvények Gaál Károly gyűjtéséből
„Embert? Ember mentett meg titeket?” „Ember!” „Hát hol van az a zember?” i Aszongya: „Itt lenn van a fészek alatt.” Lenéz. „Gyere ki te jóember! — aszongya — Ne féjj. gyere ki.” Kimegy. Aszongya: „Hát te mentetted meg az én fijaimat?” „Én.” „Hogyan?” „Hát, — aszongya — én talákosztam a juhásszá, aki a birkákot őriszte, asz- tán meséte, högv áll itten a hejzet. Hát osztán én főreckérosztam magamat, hogy én reszkerzom a zéletemet, megmentem, ha lehet. És úgy is lett.” Aszongya: „Hát hogyan?” Aszongya: „Hát innej a kűhegybű kifeszítettem és főtettem a fejemre, és a fészek mellé állottam. A villám nem csaphatott rájuk, s a jég”. Ránéz. „A fejeden vót ez a kő?” „Ja!” Aszongya: „Tebenned is van valami. — Aszongya — hát akkor mast mit kívánsz?” „Nem kívánok én semmiccse mást, minthogy — aszongya — ha nem sikerül énnekem visszatérni erre a mi világunkra, hogy akkor ötét, hogy föszáliccsa ide a ző országjába. De ha nem lesz rá szükség — aszongya — hát akkor meg úgy is jó.” „Jó van. És mikor történne meg ez?” Aszongya: „Hát ez — aszongya — majd két napon bellii megtörténik.” Mondta a Pilikán madárnak. „De akkor majd gyere vissza. Két napig — aszongya — majd várok. Hát akkor majd megegyezünk valahogyan.” Hát ez ément oda vissza a lukhoz, ahonnan ű lejött. Hogyha esetleg ott van a két pajtása, a Vazsgyuró, meg a Kümorzsoló, hát akkor majd ötét főhuzzák és asztán akkor ő nem vacakol a Pilikán madárral. Hát odament, megrázta a gúzst. De visszarászták űk is. Beleáll a vödörbe és asztán úgy feléig főhuszták. Eleresztették a gúzst. Zirgett-zörgött, gúzssá, vödörre együtt a Lófi János visz- szaesett. Hát akkor asztán gondúta, hogy talán elszakatt a gúzs valahogy és azér esett ő le. Akkor megfokta a gúzst, szépen főnézi. A gúzs nem vót eszakadva. Hanem ezek úgy akarták épusztítani. Észtet. Hogy most feléjig főhuzzák, talán tovább is, asztán akkor úgyis összeszakad és asztán akkor vége. És asztán akkor hát látta, hogy ezek most már észt akarták űvele, igy akarták űtet épusztítani, meghát ű a gúzst már nem is vihette vóna föl, hát mégis csak mast vissza köl menni a Pilikán madárhoz. Visszament. „Na, — aszongya — hát mi van?” „Hát nem sikerűt, — aszongya, — a zutazásom. Hát — aszongya — vissza- gyöttem — aszongya — hogyha fővinné, ha éngem főtunná szállítani a melegebb fődre, azén hatásomba, az én országomba. De még mast nem. Elmegyek, látom, hogy ez egy szép ország. Itt — aszongya — egy pár hétre, vagytalán egy hónap vagy két hónap is lehet belülö. Elmegyek ebbe a zországba egy kicsit széjjénézni. Hogy és miképp van itt minden, és satöbbi.” Jaja, a Pilikánmadár megígérte neki.: „Becsület szavam adom, akármikor, ha öt év alatt, vagy bár akármikor te jössz, szívesen én téged fölszállitalak, ahogy megígértem, meg másképp is, amit megkívánsz, megjutalmazlak. Mer 536
