Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék
jócskán akadtak szép, sőt helyenként jelentős alkotások is. Egrytől, Herényitől, Bornemisszától iés Bemáith-tól csak névjegyszámiba menő dolgok voltak kiállítva, de szerepeltek. ... Ezen a kiállításon is beigazolódott, hogy az exipresszionizmusnaik milyen teremtő erejű, eleven hagyománya van nálunk, és hogy ez a hagyomány milyen mélyen gyökerezik a romantika sejtelmesen izzó,és borongó, jellegzetesen magyar távlataiban. Az ez irányú összefüggések kiindulópontján Uitz Béla »-Ürömi gyártelep-“ című, tömör, konstruktív fogalmazásé, szilaj lendületű, régi képe állott. A szellemi, stílusbeli rokonság érteiméiben haladó fejlődés szálai innen Bancsay Jenő és Folonyi Elemér komor, monumentális látomásaihoz, Gadányi Jenő rendkívül ütemes lendületű, festőileg dúsan kibontakozó »Ipolyividékéhez-« és Ilosvaá Varga István »Sikátor« című képéhez vezettek, melynek jellegzetesen szentendrei hangulatú •téri szűkülete sűrűn át volt itatva a színek pompás, bővérű tenyészetétől”. Ami pedig a „számomra” fontos hiányát illeti a Forgács Éva szerkesztette Kál- lai«könyvnek, arról az alábbiakban adok számot. Az említett kiállítás I. és IV. termének az anyagát ón rendeztem, és e két terem anyagáról Kállai Ernő így írt: „Szerencsés rendezői ötlet volt az I. teremben Korniss Dezső »Vihar után« és Kandó Gyula »Körút reggel« című olajfestményeit egymás mellé akasztani. Ez a két kis kép a biztos szerkezeti érzéknek, a könnyed ritmikus lendületnek és tiszta, üde, színes festőiségnek kiváló példája. Ezekhez az értékekhez Komi&snál a látomás sejtelmes szürrealista igézete járul. Ugyanezen a falon láttuk Szántó Piroska rajzait; hol erőteljesen áramló, hol törékenyen finom vonalszövevényükben csapongó képzelet nyilvánult meg, amely igen érzékenyen a növényi élet rejtett idegzetére tapintott. Nagyon mély és igaz emberi iéleklátás szólt hozzánk Kalifán Károly toilrajzainak egyszerű és kifejező vonalaiból. Egy csoportban néhány terrakotta állott, s Gádor Istvánnak egy realisztikusan jellemzett, eleven, guggoló kisfiú aktja. A legüdóbb, legfelszabadultabb és a további fejlődésre nézve is a legbiztatóbb légköre a kiállítás IV. termének volt, amdnék érdeméből jelentős rész Bálint Endre képeit illette. A »Hadifogoly« nemcsak tiszta szerkezeti rendjével, színeinek átható erejével keltett figyelmet, hanem azzal a nagyvonalú jellemző készséggel is, amely- lyél az egyszerű embert jelenítette. Ez az emberábrázolás túl van mind a pepecselő pszichologizálás, mind pedig az aprólékos, tárgyias realizmus polgári szemléletén. A két ellenpólust egy átfogóbb, eleven, új egységbe foglalja, amely a dolgozók jellegzetes álalkjainak és életének Szocialista szellemű ábrázolására van hivatva.” Kállai természetesen még az ugyanebben a teremben kiállítottak közül igen pozitív képet rajzol Déli B. Rózsáról, Anna Margitról, Ámos Imréről, Lossonczy Tamásról, Földes Lenike márványszobráról, és még másfél hasábnyi érdembeli analízise után így fejezi be írását: „Ez a modern magyar festői és plasztikai vegetáció a további fejlődésre képes termékenységnek sok szép jelével biztat. Azonban ezt a fejlődést nem lehet programszerűen kicsiholni és irányítom. A magyar művészet jövendő útját a csöndben, elmélyülten, szabadon dolgozó művészekre kell bíznunk.” Tálán érthető, hogy miért voltam szomorú, hogy pontosan azt az írását nem találtam Kállai Ernőnek Forgács Éva könyvében, amelyben bizonyos fokig újrafogalmazta vélekedését festészetemet illetően. Eltekintve attól, hogy 1945-iben -ritka terepszemlét tartott Kállai a magyar képzőművészeti „csatatér” fölött; terjedelmében és fontosságában olyat, amit Forgács Évának illet volna észrevennie.-Már csak azért is jó lett volna Kállai írását egy nagyobb nyilvánosság elé tárni, mert szinte tévedhetetlennek bizonyult a későbbi idők ítéletében is, amikor például azt írta, amit a fentiekben már idéztem; hogy „A magyar művészet jövendő útját a csöndben, elmélyülten, szabadon dolgozó művészekre kell bíznunk”. A „Római Iskolát” bíráló és elvető szavai ma is helytállóák. Ami .pedig a „Hadifogoly” idmű képemet illeti, megfestése után röviddel megvette az állam. Mind a két 'képem magán viseli az akkord idők sötétjét, átéléseim 538
