Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - Köz-Életünk
KÖZ-ÉLETÜNK KÖZ-ÉLETÜNK KÖZ-ÉLETÜNK TALLÓZÓ Az 1977-ben Keszthelyen alakult Irodalmi alkotócsoport kiadványa jelent meg a közelmúltban Keszthelyi Műhely címmel. Ez az antológia öt szerző munkáját tartalmazza; — akik, az előszó alapján: „nyilvános felolvasó esteken, irodalmi rendezvényeiken” bemutatkoztak Keszthely közönségének. Különböző folyóiratokból, napilapok hasábjairól ismert szerzőkről van szó; e válogatás a keszthelyi városi tanács első, bemutatkozó kiadványa. A vékony kötet szerkezeti felépítését az a tény határozza meg, hogy mind az öt szerző egymástól élesen elkülönülő poétikai módszer, nyelvi-asszociatív-narratív készlet/ilehetőség szerint dolgozik. — Hagyományos prózát. ír Simán Mária (bemutatkozó szövege szerint: „szigorúan realista prózát”), itt közölt két novellája tulajdoniképpen történés centrikus; központi alakjai kiélezett szituációban — halálközeiben — mozognak. Rövid, pontos mondatai, tapasztalás és élmény teszik homály nélkülivé ezt a prózát: Simán itt megbízható; — biztonságos, kitaposott terepen jár. — öt szonett; sajátosan ontologizáló lírával, természeti képvilággal lep meg Karay Lajos. A „soha előre, — mindig fölfelé!” mentalitásának keménysége jellemzi vers- világát; reflektált látás- és előadásmódja nem köve-t(het) „mondvacsinált irányt”. Tragikus lírai attitűdjét („Mennyi szeges lábnyom a talajvízben!”), emlék- és tárgyköltészetét, ímegnendültségét (különösen a Fényképarc a sárban c. szonettben) a felfokozódás jellemzi. Karayt (1934-ben született) a kötet legerősebb, legmarkánsabb szerzőjeként kell említenünk. Tesszük ezt annak ellenére, hogy mennyiségben dupláját (10 verseit) közöl Szeles József, akinek dac-költészetét, elfogadott, ódon kategorizálással: a szertelenség jellemzi. Nem ikonok „ímenetgyakorliatai” ellen van kifogásunk — témáit nagyon is tiszteletben tartjuk —, ám néhány versét időnként képzavarai („poirárcisörgés kandikéi”, „cigarettafüst ráncolja homlokát”), ötletszerűségei/ 'kidolgozatlanságai („KIÉGNI! KI ÉGNI! KI ÉGNI!”) miatt kell elmarasztalni. Megrendítő soraival, kisemmizett létének önreflexióival, irónia nélküli hitelességével, témáival (szerelem, alibi-lét, önfeladás, külvárosi létforma stb.) mégis méltó komolysággal a járható út egyik lehetséges letéteményesének kell látnunk. — Az ún. „hagyományos” lírát támiadó programmal lép fed az antológiában Tóth Károly: „újabban neodadaista, »antiiköltészet« kísérleteket folytat — figyelemre méltó eredménnyel” — ám itt valójában nem bizonyítja programjának következetes végigvitelét. Négysorosait inkább az inteliLektualizálás jellemzi (a „sterilitás” vádja messze most tőlünk!); „ímetadialektikus” rövid verseit, feloldásait a szkeptikus-vallomásos 'kérdésfelvetés szervezi. Figyelemre méltó „előszavát” (Exodus), egy „megírhatatlan” darabhoz való viszonyát a végig nem vitt lehetőségek izgatják; elképzelései — így: itt — egy nem valóságos térélményt képeznek. — Konceptuális- és térköltészettel (is) foglalkozik a kötet Karay mellett másaik, szerintünk legmarkánsabb képviselője: Aranyi László. „Létem emanáoió” — hirdeti; ars poeticájának („köpök az ún. irodalomra”) elsősorban egyfajta non-konformista magatartás iránti szimpátia az igazi olvasatai, költészetét a keleti filozófiák „sűrítésének” igénye jellemzi. Kihagyásai, „tudatfolyamainak” egymásra való ösztökélései az izgalmasaik. Negáoiói hitelesek; s e kibontakozó költészet a kihagyásos líra ábba a típusába tartozik, amely kellő (itt: bújtatott) formában igazolhatja előzetes garanciáit. „Kérjük városunk kultúrszerető közönségét, támogassa kezdeményezésünket” — szól a kegyes olvasóhoz írt előszó, s a recenzens, remélve, hogy az 1020 példány végül is eljut igazi címzettjéhez: az olvasóhoz, ezúton ajánlja mindazoknak a figyelmébe a vékony füzetet, akik hozzáférhetnék. (ambrus) 959
