Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

társai a háta mögött áskálódnak ellene. Magánmítosza okát nem tudják, póznak, provinciálisnak veszik. Költészetét besorolják a kisebbek alá, Dayka, Virág, Kis János mögé. Hajthatatlansága, elveihez való ragaszkodása, taktikára való képtelensége kizárta, hogy tábora lehessen. Nikláról legyen szellemi vezér? Kazinczynak más a természete. Örökké őrlődött a hűséges szív és a józan ész között. Pesten az irodalom, minden vidéki provinciális.

Hol az a Szemere, aki még 1810-ben azt kiáltotta: „Mely pálya az, amit Berzsenyi fut. Utána! Utána!” Hol az a Szemere, aki ezt a rajongást Kazincy- nak megírta? Védőiratát fiókban hagyja, nehogy Kölcseyt sértse. Kölcsey kíméletlen elvhűsége elvtelenséget szül? Berzsenyi antirecenzióját nem jelentetik meg a Tudományos Gyűjteményben. Teleki József véleménye: „az abban előforduló számos sértegető kifejezések és az egész munkának polémiái iránya annak felvételét tilalmazzák, az általa adandó rossz példa a más hasonló foglalatú antikritikáknak visszavezetésében kezeinket megkötvén.” A költő magára marad. Minden értelmetlen. Minden csak látszat, amiben eddig hitt.

Három évig nem válaszol Kazinczynak. 1820. december 13-án jut odáig, hogy állapotát összefoglalja. Sopronban gyógyíttatja magát, szervi és lelki bajai egyszerre támadták meg; epehideg, „s egy veszedelmes feldülés, melyben vállforgóm és sódérom letörött... Ide járult tán még a goromba recensio is, mely engem oly állapotomba ingerlett a gondolkozásra, midőn arra legalkalmatlanabb valék... Egy pesti barátod azt mondá nékem, hogy Te oly tudós munkát, mint Kölcsey recensiója írni sem tudnál. Én mast azt hiszem, hogy oly gorombát nem tudnál írni. De akár írtad, akár nem, már mast nekem mindegy ... csak jobbra fordult állapotomat akarám tudtodra adni, hogy erántam jobb gondolattal légy, s ellenségednek ne tarts, ne gyűlölj.” Nem szólítja barátnak, akként nem is búcsúzik tőle. Hiszi, a recenziót Kazinczy biztatta vagy írta. S ezért itt most szakításról van szó. Ilyen még nem fordult elő, mindig csak Kazinczy szakított, barátságot ő kezdett. Feminim kézzel kap Berzsenyi után. „ölellek a szeretet, barátság, tisztelet, csudálás, irigylés legszentebb érzésével. Add ismét jelét, hogy szeretsz, s vigasztald meg, nagyon kérlek erre, éretted gondokban levő barátod.”

1829-ben művei szerkesztésére ajánlkozott az elhidegedett barátnak. Miért fogadná el Berzsenyi, ha 1817-ben úgy vigasztalja, hogy verseit adja ki, a rosz- szakat hagyja el, vagy tegye függelékbe, vagyis 1829-ben is úgy szerkesztette volna, ahogy azt már 1810-ben jónak tartotta. „Én Téged, mint poétát, igen nagynak látlak, mint aesthetikust pedig sok princípiumokban nem szeretlek ... Munkáim kiadása eránt tett szíves ajánlásodat igen nagyra becsülöm, és köszönöm! De mivel írásaim több princípiumaiddal ellenkezetben állnak, kénytelen vagyok magamat ezen jótéteményektől megfosztani; mert mi lenne egyéb a hideg világ szemei előtt, mint affektátió? amit pedig távoztatnunk illik.”

Hűséges természetét, józan eszét mégsem gazosíthatták el az indulatok, jutott magából még Kölcsey méltánylására is; néhány maradandó versét elismerte, nem gondolta bandzsa szemforgatónak a magyarságban gondolkodót. Kazinczyt, a szellemi partnert, az újra serkentő társat sohasem tagadta meg, mégha Berzsenyit a maga érdekében kisajátító Döbrentei Gábor ezt el is akarná hitetni velük.

Utolsó levelében bízik a találkozásban, nem sikerülhetett, talán nemcsak Kazinczy halála miatt. Vajon változott volna-e a kép? Vajon más lett volna-e ez a drámába illő kapcsolat, ha nemcsak a levelekben valósul meg? Egész levelezésük alatt a személyes találkozásban bíztak, de mintha tartottak volna

301