Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Száraz György: A tábornok XXXII. (életrajzi esszé)
A Berinikey-kormány 1919. január 29-én kibocsátja a „néptörvényt”, amely autonóm jogterületnek nyilvánítja a német vidékeiket, külön kormánnyal, nemzetgyűléssel. Február közepén kinevezik a német minisztert, elkezdik a törvény végrehajtását. Persze, a helyzet közben alapjában megváltozott. A demarkációs vonalak túloldalán vannak már a szepesi németek, a bácskai, bánáti svábok, Rudolf Brandsch pedig a bukaresti sajtónak nyilatkozik: „Mi, szászok, századok óta együtt éltünk az erdélyi románokkal. Ez az együttélés harmonikus volt, és remélhetőleg lesz is.” (1921- ben Brandsch lesz a Verband der Deutschen Grossrumäniens, a Nagyromániai Németek Szövetsége első elnöke. Hihetnénk, hogy ő, a „nagynémet” gondolat képviselője később a nácizmushoz csatlakozik; valójában a 30-as évek derekán keményen szembefordul a hitlerista mozgalommal, egykori ellenlábasa, az „ungardeutsch” Ble- yer viszont — noha ő maga nem lesz nácivá — élete végén a Harmadik Birodalomtól várja a segítséget.) A Tanácsköztársaság idején a Német Minisztérium népbiztossággá alakul át; ez három gauna, kerületre osztja a német nyelvterületet. A Gauratok igazgatta nyugatmagyarországi, Budapest környéki és déldunántúli kerületek közös, legfőbb hatalmi szerve az Országos Német Tanács. Folyik a művelődésügy újjászervezése, rövid idő alatt mintegy 500 iskolában vezetik be a némettanítást. Az ellenforradalmi rendszer első időszakára a türeimesség a jellemző: megtartják a proletárdiktatúra idején kiépült német iskolarendszert s a második Friedrich- kormányban helyet kap Bleyer Jakab, mint a nemzeti kisebbségek minisztere. Rendelet jelenik meg az anyanyelvi oktatásról, a Nemzetiségi Minisztériumban folyik a gazdasági és kulturális autonómia terveinek kidolgozása. A politikai háttér nyilvánvaló: megszerezni egyrészt a nemzetiségi tömegek rokonszemét, másrészt a külföld jóindulatát — különös tekintettel az elcsatolt területeken élő németekre — és a közeli határrevízió reményére. Az idill nem tart soká. Amikor Burgenlandot végleg Ausztriához csatolják s ezzel ismét nagy német tömeg kerül kívül az országhatáron — semmi értelme itt már az autonómia fenntartásának —, az osztrák-ellenes indulatok elsöprik a türelmi politikát. 1920 decemberében Bleyer már lemondásra kényszerül, hamarosan megszűnik a Nemzetiségi Minisztérium, 1922-ben pedig már nyoma is alig van az 1919-ben kiépült német iskolarendszernek. A történelmi Magyarországon élő németek lélekszáma az 1910-es népszámlálás szerint 1 903 357 volt; ez az akkori összlakosság 10,4 százaléka, harmadik helyen a román és szlovák nemzetiség mögött. Trianon ennek a németségnek 70 százalékát juttatta idegen impérium alá; az új határokon belül — az 1920-as népszámlálás adatai szerint — mindössze 551 211 német maradt. De ezek, a maguk 6,9 százalékos arányával, messze fölülmúlták a többi megmaradt nemzetiséget, mind lélékszám, mind politikai, gazdasági jelentőség tékintetében. Ugyanakkor a zártabb, gazdaságilag és kulturális szempontból jobban szervezett tömbök — erdélyi és felvidéki szászság, bácskai és bánáti svábok — az utódállamokhoz kerülték; az ittmaradottak nyitottabb települési viszonyok között éltek, egységes nemzetiségi mozgalmi hagyomány, számottevő értelmiségi réteg nélkül. Ennek az ország területén szétszórtan, laza tömbökben élő paraszti tömegnek a helyzete gazdasági szempontból — ha az országos átlaghoz viszonyítjuk — igen kedvező volt, kulturális állapota viszont csöppet sem kielégítő. Bleyer Jakab még 1917-ben kidolgozta a maga programját, s lényegében ehhez tartotta magát a 20-as évek kezdetén is: mivel a városi német polgárság és értelmiség elmagyarosodása megállíthatatlan folyamat, ebbe bele kell nyugodni; viszont a kormányzatnak le kell mondania a paraszti tömeg asszimilálásáról, biztosítva az anyanyelvű népiskolai oktatást s azt, hogy e tömeg önmagából nevelje ki a saját kulturális és politikai vezető rétegét. A német nemzetiséggel szembeni magatartás sem volt egységes. A történelmi ellenszenvek, 19. századból örökölt nacionalista türelmetlenség mellett jelentkezett a „trianoni trauma” hatása is. A németek lévén az egyetlen számottevő megmaradt 1125
