Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 12. szám - TISZTELETADÁS KODÁLY ZOLTÁNNAK - Pósa Zoltán: Nemzedéki metszet a tavalyi elsőkötetes költőkről (tanulmány)

me szegénynek / egyszóval jó volna tudni végre ma is / trahomások-e a korán szülő lányok / a tizenötéves lányok / a saját vérükben megfúló / a saját tüzűkben elégő / örök bársony fodrú lányok. A bevallott Ady, József Attila hatásokon túl Juhász Ferenc projektív vers-alkotásának reminiszcenciái is tettenérhetők. Osztojkán Béla magyar és cigány ős-képzetekből, toposzokból; a kitaszítottak, a peremlétre szorultak életéből merített mítoszalkotása is bizonyítja: egy etnikum művészete akikor válhat életképessé, ha nem kíván önálló nemzetiségi kultúrává terebélyesedni. így, nyitott szemléletével, túljutott a buktatókon, amelyek nem egy sorstársának zsákutcába torkollását okozták. Az öntörvényű világ kialakításához segítő mesterek túl nyilvánvaló hatását kell immár feleslegessé vált ballasztként kidobnia e lírának, az elemi erőt szabályozó „spontán tudatosság” reflexének beépítésével.

KONVENCIOiNALIZMUS. Néhány alkotóval ezért vagyunk zavarban, mert verseikben nincsenek kiáltó antitalentumra, sőt, áttételes dilettantizmusra utaló jegyek sem. Költeményeik mindenképpen publikációképesek; sőt, tetszetősek, lekerekítettek is, ám fölöttük lebeg a jellegtelenség teljes eluralkodásának átka. Távlati lehetőségeikről is elmondhatjuk, hogy továbbra is közölhető, csinos, nyomdaképes opuszok kerekednek ki a tollúkból — kifulladásig, vagy az idők végeztéig. A tavalyi termésből azért éppen Szeder Katalin Padló és önérzet c. alkotását említjük elsőként, mert tematikailag akár az előző csoportba sorolt „népben és nemzetben” látók között is elemezhetnénk. Vállalva a prekoncepcivitás vádját, az aggasztó összbenyomást számunkra fokozza, hogy Szeder Katalin kihívóan vállalja, hogy „női” perspektívából tekint a világ jelenségeire. Műveinek lágysága, helyenkénti képlékenysége, a lírikusi alapmagatartás konvencionális én-központúsága egyaránt utal arra, hogy „áttételesség nélkül, hagyományos” is akar lenni. „Túl sok a nő a nap alatt / Kezdjünk most háborút, mi nők / Talán a férfiak előtt j Becsesebb lesz, ki megmarad”. A népdalos közvetlenség néha döbbenetes telitalálatokat, sajnos, még gyakrabban frázis-szerű fordulatokat eredményez. „Nincsen új a nap alatt” —hangzik a közhelyességig csépelt mondás, nem is jogosít föl senkit arra, hogy „hagyománytisztelet”, az elődökkel vállalat tudatos kontinuitás ürügyén immár ezerszer „kidalolt élményeket”, ezerszer kopottra fényezett képi világban, konvencionális prozódiával hangolhasson újra: „A mi küzdelmünkne ugyan mit is szólnál? / Más világunk tükre / Lesz, aki te voltál” (Egy régi bognárnak). Általában a „másodlagosság”, az élményi, kifejezésbeli kiskorúság „korszerű” változatai miatt aggódunk. De még elgondolkodtatóbb ez az átté- telnélkülibb önállótlanság. Szeder Katalin legjobb művei éppen a kötet „recesszív”, kevésbé jellemző vonulatához tartroznak (Pikareszk, Pikareszk biblia, Táltos, A most jövőknek, Omega szöveg)

Anna Mária A várakozás kilincsei c. kötetével kapcsolatban is előrebocsájta- nánk: nem kívánunk beültetni minden költőt, írót egy képzeletbeli iskola padjába, ahol szürrealizmust, groteszk, avantgarde hangvételt alaptantárgyként oktatnak, ám kissé gyanakodva olvassuk a „Félrehajtott fejjel, mint a madarak / hallgatom az idő zümmögését” típusú sorokat. Róla is elmondhatjuk, hogy „megbízható”; a konzervativizmus keretei között maradva — sokrétű. Képzavarok még véletlenül sem fordulnak elő műveiben, nem tévedez meghökkentő, eredetieskedő költőfenegyerekeskedés zsákutcáiba. Ami az egész kötetet — Szeder Katalinnál sokkal inkább — a tisztes középszer fölé emeli, az önmagában kissé túl jólfésült esztétikumot lehelő sorok szokatlan, egyedi párosítása: Szétfejthetetlen csomókban / hull a szél / ismétlődő házsorokat olvas (A kétszerkettő evidenciái). A lírikus nyilván maga is érzi, hogy a „daloló” magatartás már nem igazán adekvát számára. Filozófiai többrétűség (A szerelem fenomenológiája), humor (Szekrény tetején várvédő vagyok), azonosulásadaptáció (Budai műtermében) ihlette a legjobb alkotásait. Hátborzongató telitalálatoktól hemzseg pl. az Egzisztencializmus, a kötet egyik legátütőerejűibb verse. A költő kissé szokatlanul terjedelmes; kissé kései életműnyitányában, úgy tűnik, végigjárja a költészet fejlődésének összes stációját. A „verselés” csínját-bínját a kisujjában hordozza. Ám a forma mágiájának teljes ismeretében a ritmusérzék csak az egyik komponens. A képek önmagukban — s egymásrarétegzettségükön belül is —

1148