Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Száraz György: A tábornok XVII. (életrajzi esszé)
kétségbeesetten sürgetik, hogy a szervezett munkásság azonnal fegyverbe álljon, „különben Szatmárnémeti, Érmihályfalva, Várad és Nagykároly sorsa meg van pecsételve” ... Drámai erővel festi a helyzetet a 8. számú páncélvonat parancsnokának Borossebesről adott — és a Hadügyi Népbiztosságon lejegyzett — jelentése: „Fejetlenséget fedezte s fedezi, amennyire tudja, visszatartja a minden oldalról előnyomuló ellenséget. Elmaradókat, sebesülteket felvette, négy halottja van, elszállításukról senki sem gondoskodik. Honctőn legénység által visszahagyott egy vagon fegyvert, lőszert, sok élelmet nagy ellenségeá tűzben megmenti, három géppuskája lövés következtében harcképtelen. Saját tüzérség által honctői országúton visszahagyott három ágyúból kettőt felrobbantotta, harmadikat képtelen volt. Boncfalván és Honctő állomás előtt románokat visszatartotta. Reguláris katonaság és felfegyverzett lakosság Bonca felől hátába került, mögötte sínt felszedték, nehezen sikerült menekülnie, a vágányok mellett 30—40 román halott. Pc. gépe teljesen hasznavehetetlen, rendes géppel pótlandó. Pótlási két tüzérem harcot érezve szívbajt kapott, kénytelen parancs nélkül egy aradi tengerész tüzért felvenni állományba. Részletesen jelent, ha tisztul a helyzet.” Csakhogy a helyzet nem tisztul. A 18-iki jelentések a csapatokat hátbatá- madó, „puskákkal, géppuskákkal ellátott lakosságról” szólnak, s arról, hogy terjed a hir: a románok foglyot nem ejtenek, s így a katonák „felszerelést, vörös jelvényeket elhányva, csordaként” menekülnek ... Ugyanezen a napon összeül a Kormányzótanács. A határozat: minden erőt mozgósítani az ofifenzíva megállítására. Az első intézkedés: a katonatanácsok és a bizalmi-rendszer megszüntetése; ugyanakkor, hogy hatékonyabbá tegyék a politikai ellenőrzést, századtól felfelé életbe léptetik a politikai biztosi intézményt. A román előnyomulás hírére a front-közeli városokban mozgolódni kezd az ellenforradalom. 19-én jelenti a 39. dandár, hogy Nagyváradon a hatalom a régi polgármester kezében van, a román járőrök 10—12 kilométernyire járnak a várostól. Ezen a napon zajlik a Budapesti Munkástanács ülése: a szónokok mozgósítást’1 követelnek és szigorú rendszabályokat az ellenforradalom letö- tésére. Április 20., vasárnap: megjelenik a Kormányzótanács, a párt és a Munkástanács közös felhívása: Proletárok, fegyverbe! S miközben a vidéki városokban is folynak a toborzógyűlések, Nagyváradon sóval-kenyérrel fogadják a bevonuló Mo^oiu tábornokot. Lénárd István, Szatmárnémeti polgármestere pedig így szónokol: „Tudom, az ostoba keleti bolsevizmussal szemben Önök a művelt nyugat civilizációját hozzák!” Nagyvárad kiürítése után a 39. dandár is felbomlik, a székely hadosztály — pontosabban: Kratochvil ezredes — már a formális kapcsolatot is megszakítja a Hadügyi Népbiztossággal. 21-én a román csapatok nagyjából felzárkóznak az eredeti, bevallott — tehát a Vix-jegyzékben meghatározott — cél-vonalon: Huszt—Szatmárnémeti—Nagykároly—Nagyvárad—Nagyszalonta—Arad a front helyzete. Ezen a napon állítják fel Budapesten a Keleti Hadseregparancsnokságot, élére Böhm Vilmos kerül, vezérkari főnöke a nyugalomból sietve visszahívott Stromfeld. Ugyanakkor Szamuely teljhatalmat kap a front mögötti ellenforradalmi megmozdulások elfojtására. A székely hadosztály parancsnoka ekkor már fegyverletételről tárgyal. Hozzá kell tenni, hogy Kratochvil előbb is kereste az érintkezést a románokkal: elképzelése az volt, hogy amennyiben azok garantálják, hogy nem moz707
